Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

sok zsidócsalád élt ebben a községben mindig, egészen 1944-ig; akkor elhurcolták őket haláltáborokba. Sajnálta a nép őket, de nem tehettünk semmit.- A zsidócsaládok an— nakelőtte kereskedtek a lekvárral. Volt olyan gazda, aki 10-20 mázsát is eladott nekik. A második világháború ideje alatt is főztük a lekvárt, vittük a Nyírségbe. Ott mentünk faluról falura. Mikor szekerünkkel beértünk egy faluba, mindjárt azt kiáltottuk, hogy lekvár van eladó. Jöttek is a nyíri asszonyok a fazekakkal és úgy vették, mint a cukrot. Vót aki azt mondta éppen jókor jöttek,mert két lakodalom is lesz a faluban. Lekvárral töltötték a befonott kalácsot. 1944-ben itthon egy kiló lekvár 2 pengő volt, de ha már elvittük, 4 pengőt is kaptunk érte. Volt olyan asszony, akinek nem volt pénze, azt mondta nekünk, hogy ő gabonával fizetne. Rálettünk, mert szűkiben volt a kenyér, háború volt. A lekvárt mérlegen mértük. Rossz lekvár is volt, az ilyen felposhadt. Azért poshadt fel, mert nem tiszta edényben tárolták és mert nem főzték meg jól. 1944—ben az elsötétítések és a légiriadók miatt már csak nappal főzték, este pedig beoltották a tüzet. Félt a nép, mert jöttek mindig a repülők. Pedig ezen az őszön is jó termés volt. Csürke Jánosnak és Jakab Jánosnak annyi szilvája termett a Szegben, hogy egész nap és egész éjszaka is lehetett volna főzni. Úgy mint azelőtt, de hát csak lopva lehetett dolgozni. Varga Elemérné, Rákóczi utcai lakos úgy emlékszik, hogy amikor a bombát ledobták, nagy nyomást érzett a fején, mintha fejbe ütötték volna. A lámpa is elaludt. Otthon voltak a szüleim is és nagyon féltünk. De alig mentek el a gépek, máris folytattuk a munkát. A front mikor községünkön is átvonult, és azután is mindig. Minden évben 47