Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

Hegyi Józsefné. Kovács Amália 76 éves asszony. Árpád utcai lakos, férje jelenlétében igy emlékezik vissza a lekvárfőzésre: Nálunk a sütőben történt minden. A nyárikonyha mellé odaépitettünk egy kis sütóházat is. Ebben a sütőben egy kb. 80 cm magas padkára van ráépitve a kemence, közvetlen a kemence mellett az üstház. Itt mindent könnyen el lehetett végezni. Araikor lekvároztunk szüleimmel, még lány voltam, de a férjem, mint legény minden este eljött, nagyon rendes fiú vót. Itt lakott az utcában. Sokan voltak itt esténként, előfordult, hogy 10-12-en is szedtük a szilvát. A szomszédok is mindig jöttek, mert nagyon jóba vótunk. Amikor 5-6 kas szilvát felszedtünk, felhoztuk ide a sütő tornácára, itt megmostuk, megtakarítottuk, és az üstbe raktuk. Itt volt minden helyben, nem sokat kellett mászkálni. A legények is jöttek,kiültek ide a tornác elé, vagy az utcára és énekelgettek. Vót nekem egy unokatestvérem, Kondor Gábor, akinek az apja meghalt. Apám ide vette,mivel az ón négy testvérem vörhenyben meghalt. Járvány volt ez akkor és csak a fiatalok haltak meg. Gábor még gyerek volt, de azért odaült a legények közé, hallgatta ahogy azok énekeltek. Reggel amikor felkelt azt mondta anyámnak: Jucsa néném az éjszaka tanultam egy szép nótát Hegyi Jóskától. És elkezdte mondani, de az anyám beleszorította a szuszt, azt mondta néki.: szép nóta, b. . . hóttra. Ezt mondta neki az anyám, mert valami pikáns vót, már nem jut eszembe, hogy melyik nóta volt. ő mindig itt volt esténként - folytatja Amália néni. Jött, dolgozott, énekelt, aztán örökre itt maradt. Amikor a felesége lettem, továbbra is szilváz

tunk,mert annyi vót itt a kertben, hogy még fel sem tudtuk szedni. Mindig segített nekem. Egészen értette a lekvárfőzést. Kavart, hi— • gított, öregitett. Bírta. Mert az öregitést bírni is kel44