Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)
Még a férfiak is, jöttek a kereskedők és jó pénzt adtak érté. . Esze Elekné 65 éves. Esze Tamás utcai lakos 1924-től emlékszik arra, hogy szilvaszedni járt a Gacsánszegbe. "Főztük a lekvárt reggel és este, mert ebből éltünk. Ezt csinálta az egész falu. Mink a fiatalok mentünk kavarni, szórakoztunk, daloltunk, hallgatót, néha pattogóst, még táncoltunk is. Abban az időben két szórakozása volt a falusi fiataloknak: a dörzsölő meg a lekvárfőzés. Nappal a kenderrel foglalkoztunk, elvittük a hótt Tiszába, miután ott 12 napig ázott, hazavittük, megszárítottuk és megkezdődött a törése. Dörzsöltük, mig csak szösz nem lett belőle. Dörzsöltük, puhítottuk, majd gerebeneztük, de este már ott voltunk az öregek mellet és segítettünk nekik. Vége-hossza sem volt a történeteKnek, amiket ott hallottunk. Járta a nóta meg sz ének, hangosak voltak a falusi éjszakák. " Frankó Jánosné 63 éves Árpád utcai lakos mondta a következő történetet: "Sok zsidócsalád volt a községben. Jó zsidók voltak, akik hordószámra vásárolták a lekvárt. A mi szomszédunkban is élt egy zsidócsalád, ahol sok gyerek volt. A gyerekek egymással játszottak, de mindig azt mondták a magyar gyerekekre, hogy goj. Volt ott egy fiatalember, akinek nem tetszett ez a goj-ozás. Amikor meghallotta, hogy megint goj-nak mondja az öccsét, odament, felkapta a zsidófiút és belenyomta egy nagy hordó lekvái— ba. amit a zsidógyerek apja vásárolt össze. Akkor jött a fülig lekváros Móricka mamája és így szólt a fiatalember anyjához: Hát szabad ilyet tenni, Tasi néni drága? Nézze csak meg, hogy néz ki a Móricka! A legény meg, hogy mégjobban bosszantsa Móricka édesanyját, rázendített egy dalra, amely a következőképpen hangzott: 41