Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

való szilvét nagy gonddal és tisztasággal kell kezelni. A lekvárfőzéshez nemcsak egészséges,de tiszta szilvákra van szükség.Ha a szilvát messziről hozták s nem házikertekben szedték, természetesen más az eljárás. Ha történetesen Szegből hozzák szekéren az itthoni főzéshez, akkor azt már nem eresztik a csúszdára, mert a szekéren levő kádba csak az egészséges és tiszta szemeket gyűjtötték össze. A szekér kádjából beledöntik egy másik kádba, vizet öntenek rá és a szilvát megmossák. A megmosott szilvát cserépszűrőbe rakják, hadd csurogjon le a leve. Az igy tisztává lett szilvát aztán egy teknóbe rakják át, ahol mégegyszer gondos asszonyi szemek átvizsgálják, majd az üstbe kerül. Minden szilvásgazda családnál található rézüst is. A lekvárnak való szilva, amikor már ide kerül, csaknem teljesen hibátlan. A lekvár minősége nagyban függött tehát a szilva minőségétől. Van jó lekvár és van rossz lekvár is. Nemcsak a rossz, éretlen és Ízetlen szilvák ronthatják el a minőséget, hanem az üst is és a gondatlanság is. Nagyon sok függ az asszonyok hozzáállásától és szemétől is. Igazi szatmári szilvalekvárt csak tiszta, kozmásodástól mentes rézüstben lehetett készíteni. Amikor a kiválogatás,illetve minden előkészítés megtörtént, a szilvával megtelt üstöt feltették a katlanra. A gyakorlat az volt,hogy a családok a maguk tetszése szerint készítették el a katlant, az üst méretének megfelelően. A szabadba készített katlan viszonylag egyszerű volt. Általában gömbölyű állású, vályogfalú, kívül-belül tapasztva. A magassága kb. 80 cm, egy oldalon ajtóhelyet hagyva a tüzelésre. Volt olyan is, hogy a katlant a földbe vájták, a vájatmélység az előbbihez hasonló méretű volt és lépcső vezetett a tüzelötéi— hez. Egy-egy rézüstben 50-100 kg lekvárt is ki lehetett 36