Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

A T

ÁRPA I SZIL VASGAZDA CSALÁDOK LEKVÁRKÉSZ 1 TESE, ASZALÁSA ÉS EZEKKEL KAPCSOLATOS NÉPSZOKÁSOK A szilvatermesztés a Tiszaháton élő tarpai nép évszázados hagyománya. Felismerve a szilvatermesztés fontos szerepét,a megélhetés lehetőségének kiegészítője lett. Ha figyelembe vesszük a tarpai néplélek sajátos gondolkodásmódját •— a ttiai is meglévő nagy porták házikertjeire gondolva - megállapíthatjuk, hogy mind a múltban, mind a jelenben a termesztésnek ősi formája él. Nemzedékek váltása sem hozott semmi újat, a fajta ültetését átvették és jó hozzáállással tovább fejlesztették. A beregi ember kertjének legkedvesebb gyümölcsfája kétségtelenül minden időben a szilvafa volt. Ebben a dolgozatban községünk lakosságának belső é— letéről, foglalkozásának sajátosságáról szeretnék - tei— mészétesen a teljesség igénye nélkül - áttekintést adni. Érdekességet ad e dolgozatnak az a körülmény, hogy e tájegység jellemzője maga a Tiszahát, több mint egy évszázadig Szatmár vármegye része, Tarpa mezővárosi rangot viselt. E településből mintegy 1500 kataszteri hold a Tisza folyó és töltése között terül el. így meghatározója is a községnek és határának a folyó. Eleink a határt három részre osztották, mégpedig úgy, hogy mind a három részt körülsáncolták. Ezeket a körülsáncolt részeket beültették kökényfával. Az egyik sáncot Kupány—sáncnak, a másikat Szilas-sáncnak,a harmadikat pedig Égerszeg-sáncnak nevezték. Mind a három sáncon hagytak egy kaput, ahol közle: kedhettek. Idővel a kökénytövis úgy benőtte a sáncokat, hogy a jószág sem tudott egyik dűlőből a másikba átmenni. Ezeken az elsáncolt területeken gazdálkodtak. 27