Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

szokás ez ma is, mely a korábbi hagyományok egyenes folytatása. A virrasztóba hívogattak.Sürvedés után meg is jelentek a virrasztók a halott szobájában. Köszöngettek egymásnak és megálltak a ravatal mellett. Virrasztani általában a férfiak szoktak. A halott hozzátartozói már akkor ott ülnek a ravatal körül. Kezdik a diktálást, az éneklést. A diktálás közben szüneteket is tartottak; ilyenkor kenyérrel,pálinkával kínálgatták az éneklőket. Az is előfordult, hogy vitatkoztak, berúgtak, sőt össze is verekedtek. Egy-egy virrasztóban vágni lehetett a füstöt, pipáztak köpködtek, elviselhetetlenné tették a levegőt. A virrasztóban minden felkerült,mindenről szó esett. A legkevesebbet a halottal törődtek. Akadt olyan ember is,akinek kicsi volt a pohár. A halott férfirokonának időnként meg kellett kínálni a vendégeket, a virrasztókat. Ezt többször is mag kellett ismételni, nehogy megszólják a házat. Általában 3—4 verset diktáltak egyszerre, azután egy kis szünetet tartottak; ilyenkor cigarettára gyújtottak, ismét kínáltak itallal,frissen sült kenyérrel. A kenyeret később rétessel, majd süteményekkel váltották fel. Megesett, hogy ha beivott a diktáló, nem azt diktálta, ami mz énekeskönyvben volt, hanem össze-vissza mindent, ami nem illett a virrasztáshoz. Ilyenkor zűrzavar keletkezett, és megtörtént, hogy a diktálót kiküldték a virrasztóból. "Via az utcában meghalt valaki, elmentünk a virrasztóba, ez kötelességünk volt' — mondja Zeke Zsigmondné. Gyönyörűen tudott diktálni és énekelni Oláh Gábor (most ürömi lakos); ez az ember kidiktált,gyermeket, felnőttet, öreget. Meg is hívták mindenhová. Szép éleshangú, egyszerű, szekrény viselkedésű ember volt, mindenki tisztelte. 12