Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)

2. Földművelés A természeti adottságok hasznosítása századokig egyfajta menedéketjelentett az ibrányi ember számára. Bizonyos mértékig ellensúlyozni tudta az egyre növekvő feudális terhek szegényítő-nyomorító hatását. A Rétköz a legnehezebb időkben is biztosította a megélhetés elemi feltételeit. Igaz, a természeti gazdálkodás súlya már a szabályozás előtti évtizedekben fokozatosan csökkent, de még az 1850-es és 1860-as években is bizonyítható, hogy a jobbágyi jövedelmek egy jelentős hányada a természeti adottságok hasznosításából, a földművelés és az állattenyésztés mellett űzött kiegészítő ősfoglalkozásokból származott. Mindez azonban azzal is magyarázható, hogy az árvizes területeken nem voltak kedvező feltételek a földműveléshez. Csak a vízből kiálló dombok, szigetek, földhátak (goroncok) oldalát tudták szántani. Ennek teteje futóhomok volt, amelyet a szél könnyen elhordott. A domboldalakon barna erdei talaj vagy gyenge minőségű szikes talaj volt. Az árvizektől ritkábban látogatott, alacsonyabban fekvő területeket is művelték időnként. E területek talaját „réti föld"-nek nevezték. Minden talajféle igen kemény munkát kívánt a földművelőtől, ugyanakkor a haszon nem volt arányban a beleölt energiával. Joggal írta 1772-ben az összeíró deák, hogy: „két ökrön semminemű részét nem lehet szántani ez határnak, egy ekéhez éppen ezért itt két személy szükséges."

147 A körülményekhez alkalmazkodva a földesúr megengedte, hogy örökös jobbágyai csak minden második héten szolgáljanak gyalogszerrel, de szántás idején minden jobbágy köteles volt magával vinni egy személyt. Az urbárium előtt a szabad menetelű jobbágyok évente csak 12 napot robotoltak, „hol gyalog, hol pedig tulajdon magok marhájokkal és kész pénzből két márjást fizettek."

148 Az így művelésre fogott területet három nyomásra osztották fel. „Egyharmad része ugarnak vétetvén, egyharmad része azokból őszi búza és gabona, egyharmad része pedig Tavasz árpa, zab, tengeri, krumpli vetéseknek használtatik."

149 Az ugart csak augusztus végén szántották fel, addig jószágot legeltettek rajta. így a pihent föld valami kis trágyát is kapott, ugyanakkor legelőként is szolgált. Háromévenként tehát a szántóterület egyharmada ugarként pihent, ezt követően őszi kalászos vagy tavaszi fordulónak is nevezték. 74