Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)

Ibrányban csak kevés búzát termeltek, ezen a talajon hamar megüszkösödött. Őszi kalászosként a fő termény a rozs volt.

150 Az árvíz szinte minden évszakban veszélyt jelentett. Vagy a fiatal vetést pusztította, vagy a behordást, betakarítást gátolta meg. A szántóföldet és a kaszálót a jobbágytelkek után egyenlő mértékben osztották fel, de „a vizek árja miatt a szántóföldeknek nagyobb részei alkalmatlanná változtak, ezért egy-egy gazdának csak hat pozsonyi mérő vetés alá való szántóföldjei találtatnak."

151 A hat pozsonyi mérő megközelítőleg 3-4 hold gabonatermő szántóföldet jelent. Az 1780-as évektől kezdve burgonyát is termeltek,

152 előbb csak a kertekben, majd a szántóföldeken is. Termelési módját a vencsellői és rakamazi „sváboktól" tanulták, akiket az ibrányiak „krumplihasúnak" csúfoltak. Az 1740-es években kezdték a „kétszerest" termelni. Alkalmazkodva a búza és a rozs fejlődési sajátosságaihoz, keverten búzából két, rozsból egy részt vetettek. A tatárkát ínséges időkben emberi táplálékként hasznosították. Lisztes szárát megőrölték és kenyeret sütöttek belőle.

153 A vízzel viaskodva igyekeztek minden talpalatnyi földet hasznosítani, megművelni. A dombok tetejét szőlővel ültették be.

154 Ennek gyökerei mélyen kapaszkodnak a talajba, így a szél erejével is dacolni tudnak. A ház körüli kertekben káposztát, tököt és más zöldségféléket termeltek. Néhány szilvafa és diófa minden udvaron volt, sőtc egyeseknek „szilvása", összefüggő gyümölcsöse volt. „Alkalmatos házi kertjei vannak a lakosoknak, mellyekben káposzta, tök és efféle zöldségek, sőt némelyeknek gyümöltse is magok szükségére terem" - tudósít egy XVIII. század végi forrás. Az 1840-es években már dohányt is termeltek. Csak a házi kertekben, saját szükségletre, illetve kereskedés céljából. Az így termelt dohány gyenge minőségű, „büdös" volt. Kifőzött levében a birkákról lenyírt gyapjút is fertőtlenítették, ezért az ibrányiakat „juhfürösztőknek" csúfolták.

156 A kender és a len termesztésére már az 1770-es évektől vannak adataink. „Kender és len áztató vizek bűvön és alkalmatosak vannak a határban."

157 A kender termelése a XX. századig szűk keretek között maradt, elsősorban saját szükségletre történt. A Nagyhalászi Kendergyár megépítésével ugrásszerűen megnőtt a termőterület, hiszen vágás és szárítás után helyben értékesíteni tudták a kendert. 75