Hadházy Pál: Néprajzi dolgozatok Túristvándiból. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 22. Nyíregyháza, 1986)

a kamráim, egy: szegre akasztva tárolták«. Az aszalt gyümölcsökből készült az aszalvány leres. A gyermekek az aezalványt nyersen is szívesen fogyasztották. 5. Káposztásavanvitás A káposztáshordó általában 150-200 literes állóhordó •olt,amelyre két vasfűiét erősítettek, vascsavarral. Kislétszámú családoknál savanyításra elegendő volt egy 50-80 literes dézsa is. Taposás után a hordó vagy dézsa tetejére még négy vastag tölgyfadeszkát tettek, melyek együtt a hordó méretéhez hasonlóan koraiaknak voltak» Erre került egy vastag tölgyfadeszka, közepén kis mélyedéssel, amelybe a facsavar alja beleilleszkedett. A facsavar keresztfáját a hordó vagy dézsa fülén dugták át. Ha nem rendelkeztek facsavarral, akkor kánosztáskővel nyomatták le a káposztát» Kánosztagyain, nem minden néznél akadt, mindössze 6-8 darab lehetett a faluban. Akinek nem volt, az kölcsönkért egyet. De néhány nappal korábban ezt a szándékot jelezni kellett, mert mások is igényt tartottak rá. A gyalu gazdája osztotta be, hogy ki mikor menjen érte. Hegesett az is, hogy a következő kölcsönkérő elment az előbbihez^megvárta, míg az befejezi a gyalulást és máris vitte tovább. A kölcsönzésért két kisebb, vagy egy nagyobb káposztafej járt» A gyaluláshoz a káposztát elő kellett készíteni. Leszedték a külső, már fonnyadó leveleket. A szép fej nem gömbölyű, hanem kissé lapos. A borítóiéval leszedése után a torzsát simára levágták, s a káposztafejben maradt torzsát egy hegyes késsel kikanyarították.A torsmát már; lestek a gyermekek; nemcsak ők, de a felnőttek is szívesen 163