Hadházy Pál: Néprajzi dolgozatok Túristvándiból. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 22. Nyíregyháza, 1986)

e

» Aszalás Túrlstvandiban az aszalt gyümölcsöt as zsiványn

ak nevezték» A fáról leszedett vagy levert gyümölcsöt a házilag- készült aszalókas

okra terítették,kétujjnyi vastagság*» ban. Az aszalókast fűzfavesszőből fontás, kb. 60x80 cm-es volt, hosszanti oldalai egy-egy deszkalappal* Erre terítették a szilvát, a szeletelt almát, a meggyet, a körtét, somot, kökényt. A különféle gyümölcsöket nem egyidejűleg aszalták« Aszalták kemencében, ahová a gyümölcsöt közvetlenül a kenyérsütés után tették be. De másnap, sót harmadnap is kissé újra be kellett fűteni a kemencét,hogy az aszalvány elkészüljön.De aszaltak napon is,s tüllel takargatták le a gyümölcsöt. Ez nem bizonyult gazdaságos eljárásnak,mert így is rászántak a darazsak,s a cukortartalmat kiszívták belőle. Aszalás céljára legalkalmasabb volt az aszaló. Ez agy vályogból készült,ajtóval jól zárható, szalmatetós épület volt»Alapterülete 2x3 méter. Belül volt egy koporsóformájú kemence, melyet téglából raktak. Ez egy méter hosszú, 80 cm széles és ugyancsak 80 cm magas volt, domború tetővel. Ezt a kemencét kívülről fűtötték«Az aszaló két oldalán, 3-3 rétegben falbaépített akácrudak voltak, amelyekre az aszalókasokat helyezték.Miután berakták az aszalni» valót, az ajtót szinte légmentesen lezárták» Fokozatosan fűtöttek, előbb gyengén, majd egyre erősebbea» 4—5 napi fűtés után hagyták, hogy a kemence kihűljön. Majd kinyitották az ajtót és kiszedték az aszalvanyt. Az aszalt szilva fekete színű és ragadós» Ezért az aszalás után a kasokat kirakták a napra, s addig szárították, míg enyhe szürkés színt nem kapott, s tovább már nem ragadt» Az aszalványt kosárba vagy kendervászon tarisznyába rakták és 162