Balogh László: Dolgozatok Szamosszeg néprajzából. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 21. Nyíregyháza, 1986)
már a kéveköt5vel csinálta, a marokszedő pedig a tarlót gereblyézte addig. Ea résziben vagy summában aratnak, akkor a csoport tagjai nem mindig egy családból kerülnek ki, és ekkor szigorúan érvényben van a szabály: a kaszás és a kévekötő férfi, a marokszedő mindig nő. Íz aratást, ha egyszer elkezdték, akkor közben más munkával sohasem foglalkoztak, noha olykor 10-14 napig is arattak. A harmatos búzát nem lehetett vágni, sert az a kévében bepenészedett. Ha nem volt harmat, már pltymallat-kor a búzaföldön voltak, és mire Jött a reggelizés ideje, egy-két postát mér le is vágtak. A früstsk nyár3onsU.lt szalonna volt általában, amit a föld végi fa vagy fasor alatt fogyasztottak el. Kés5n száradó harmat esetén előfordult, hogy a kaszás otthon kalapálta meg a kaszát,e utána a háznál reggeliztek, igen gyakran lecsót. Az egyenesen álló búza aratásával nincs probléma. Nagyobb szakaszokat fogtak fel, amiket posta néven emlegettek. Az ilyen posta hosszúsága általában annyi volt, amennyit egyszeri fenéssel a kaszás levághatott. A fiatalabb aratók persze megcsinálták azt, hogy nem postát fogtak, hanem a földön körbejártak. Bz azt jelentette, hogy a munka folyamatos volt, nem kellett a posta hosszán visszamenni, tehát szusszanásnyl pihenő sem volt. Végeredményben a marokszedő tréfás klfárasztását jelentette az ilyen duhajkodó körbe aratás. Ehhez hasonló ki fárasztási mód. volt még az is, mikor a kaszás nagy előüt vág ott vagy sokat vett a kaszára . Az előbbi azt Jelentette, hogy a kaszás utanná lépéssel a rend szélességét növelte meg , az utóbbi pedig azt, hogy a kaszával egyszerre sokat merített. Mindkét esetben olyan vastag volt aztán a rend, hogy a marokszedő nem győzte a kévéket kiforgatni , leaa22.
