Balogh László: Dolgozatok Szamosszeg néprajzából. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 21. Nyíregyháza, 1986)

radt. A ledőlt búzában persze nem bravúroskodhatott a kaszás» Ha a dűlése egyenletes volt, akkor alávágott a kaszás, ás ügyes lendítéssel az álló búzára fordíthatta a randát. De ha a szél nagyon megkavarta, mer nem lehetett az álló bűzára r-ívágni, hanem mint a szénát, ki kellett vágal fekvő rendre. Bz viszont már nem csak a kaszást dolgoztatta xeg, hanem az örökké hátrafelé menő marokszedőt is,mert az össze-visszaálló búzából nehezen lehetett egyenletes tövű kévét készíteni.Az ilyen kéve taknyos volt, ami azt Jelentette, hogy csüngő szálak állnak ki a kévéből a töve felé. Mondta is ilyenkor a kaszás a aarokszedőnek: türüld meg az orrát! Ez pedig azt jelentette, hogy a marokszedő gyűrje a kévébe a kiálló szálakat. Früatöktől délig nincs pihenő. Szusszanni csak addig lehet, aíg a posta végéről visszamennek az elejére, a kaszás megfeni a kaszáját. Persze,ha a magukét aratták, s nam volt túl sürgős a munka, tízóraizhattak is, de ez ritkán fordult elő. Az ilyen feszes munka leginkább a marokszedőt viselte meg. Neki Örökké kétrét kellett állnia, és a rendet csak hátrafelé menéssel szedhette fel. Bizony ez fárasztó aunka. Nemegyszer hőgutát is kapott a marokszedő, ledobbant

, ahogy a szamosszegiek mondták. Bélben hosszabb pihenőt tartottak. Ez az étkezéssel kezdődött, mert a munkát mindig akkor hagyták abba, mikor megérkezett számukra az ebéd. Ilyenkor, ha futotta «iből, mindig háromfogásos ebéd volt, amit a nagyobb lánygysrek, vagy & háziasszony kasornvába kötött fazékban - régabban cserépfazékban - és kereszcsikos kendőbe kötött tálban vitt ki a mezőre. Az első fogás leves, a Második főzelék hassal, a harmadik sült tészta szokott 23.