Balogh László: Dolgozatok Szamosszeg néprajzából. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 21. Nyíregyháza, 1986)

Iában három, s néha kiegészül egy gyerekkel. A kaszás feladata as, hogy a búzát az álló búzára rávágva lekaszálja, a marokszedő!! a levágott búzát kézzel vagy sarlóval kévébe szedi, kévéje lehet egymarkos vagy kétmarkos kéve, a kévekötőü az így kirakott kévéket búzából készült kéven w —K kötél-lei beköti, de ha nincs kötél készítő gyerek, a kötelet is neki kell megcsinálni, A kévekötő legtöbbször férfi,s ilyenkor kötelessége olykor-olykor a kaszást felváltani is. Ha kerül a családban nagyobbacska gyerek, akkor az mentesíti a kévekötőt a kötél készítésétől és mint kérekötélhányóu nemcsak elkészíti a helyszínen a kötelet, hanem azt le is teszi úgy, hogy a marokszedő már abba tehess« a felszedett markot.Szamosszegen soha nem volt szokás előre kévekötelet készíteni esténként, hanem mindig a helyszínen csináltak azt. Adatközlőim ilyen előre készített kévekötelekről csak az apróra nőtt árpa aratásakor beeséltek. Ha a saját búzájukat aratták, akkor az aratócsoport a családból került ki. Sbben az esetben a nemek szerinti megkötöttség nem volt feltétlenül érvényben, a lehetőség szabta meg a csoport összetételét. Annyi azonban itt is szabályszerű volt, hogy a kaszás a család legidősebb legénysorban levő tagja volt, a marokszedő pedig az eladólány, a kévekötő pedig a gazda, ha erre lehetőség volt. A háziasszony, lehetőleg nem vett részt az aratásban, az ő feladata a főzés volt. Szegényebbeknél és kislétszámú családokban azonban az is előfordult, hogy két fő volt az aratócsoport. Ilyenkor a férfi volt a kaszás , a nő a marokszedő, a kévekötést pedig közösen végezték. Hagyományos szokásnak látszik az a munkamegosztás, ami a kévébe kötött búza rendbetételénél alakult ki. Az összehordást hármasban végezték, de a keresztelés-t a kaszás 21.