Virágh Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 20. Nyíregyháza, 1981)

UTAK ÉS RÉVEE A KÖZÉPKOfil FELSŐSZABOLC Kisvárda várost középkori fejlődésében nagyban segítette az a körülmény, hogy észak-déli irányban úgynevezett „magna via", nagy ut haladt át rajta, amely Debrecen-Kállő felöl haladt északnak, s Záhony, Salamon községek közti révnél lépte át a Tiszát, hogy az északi felvidék városaival az összeköttetést fenntartsa. Ezen kivül csaknem minden irányban az összes távolabbi községek felé közvetlen ut vezetett a városbői, melynek a Tisza szögében központi fekvése ilyformán a közlekedési vonalak által is támogatva lett. Ha hozzávesszük ehhez, hogy a Tiszán fennállő, s az egyetlen salamoni kivételével, a Várdai uradalomhoz tartozó révek is mind Kisvárda központi helyzetét erősítették, tisztán látjuk, hogy a város kedvező helyzetét jórészt a szerencsésen kialakult úthálózatának köszönheti. Különös jelenség, hogy ezek az utak megközelítő pontossággal ugyanazok voltak, amelyek a mai Kisvárda úthálózatát teszik. Mégis, a középkorhoz képest a helyzet romlása következett be, elsősorban a hidak és vasutak Elsvárdára nézve kedvezőtlen kiépítése következtében, mig a várost érintő vasutak csaknem teljesen a régi vonalakon haladnak s Így gyarapodást a régi helyzettel szemben nem jelentenek. A középkori úthálózat tengelye - mint már emlitettük a Salamon-záhonyi révtől Kisvárdára s innen Ajak irányában Kalló-Debrecen felé vezető nagy ut volt. Erről a Z7I. század közepén, az 1354. és 1355. években végzett határjárásokban találunk feljegyzéseket. Miklós nádor iktató parancsak 1354-ből Kalsugyafő /község a mai tuzséri tanya közelében/ Tuzsér és Komoró közt említést tesz egy útról,„mely Salamon faluból jön a amely ut átmegy egy Kalongya nevű er79