Virágh Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 20. Nyíregyháza, 1981)

KISYÁEDA KÜISŐ TÖRTÉNETE A MOHÁCSI VÉSZI& Kisvárda területe már a legrégibb időktől lakott hely volt. Ahogy a Kárpátok medencéjében az ember megjelent, nyomait városunk határában is ki lehet mutatni. Ez a határ, mely Szabolcs két jellegzetes tájelemének,a mocsaras, vadvizes, Tisza árteret képező Rétköznek és a hordalékos homokdombokból álló Tiszahátnak találkozásánál fekszik, különösen megfelelt az őskori ember életfeltételeinek. A halászó, vadászgató, igen kis részben állattenyésztő, s csak később földművelő ember megélhetéséhez halban dus vizek, lakhatásához vizközelben száraz terület volt szükséges. Kisvárda területének a vizszabályozás előtt volt tájelemei épp ekét sajátságot egyesitették: a határ délkeleti részén termőképes homokdombok hatalmas erdőkkel tarkítva, északnyugati részén pedig a Rétköz végtelen mocsarai terültek el, amelyeknek apró szigetein és félszigetein, később a vizmentes terület árterülethez közeli részein találta meg lakhelyét az ősidők embere, aki elsősorban halászatból szerezte táplálékát, mint azt a határban talált őskori hálónehezék is bizonyítja. Már a neolit korszakban ki tudjuk mutatni az ember jelenlétét. Rómer Flóris ásott ki 1870-ben a kis\árdai határ délnyugati részén tizenkét kőkori sirt zsugorított temetkezés szerint, földelt hullákkal, a halottak mellé temetett agyagedényekkel, melyekből egyet si2 került ép állapotban a Nemzeti Múzeumba szállítani. A kőkori ember jelenlétére ezen kivül nem egy obszidián nyilhegylelet utal. Ettől kezdve lakott marad a vidék, és kultúrája egyre emelkedik. Lakott marad a rézkoron át, amelynek 13