Bodnár Bálint: Kisvárda környéki népmesék. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 17. Nyíregyháza, 1980)

dent fogadott, csak végre tudja hajtani. Ugy is vőt. Egy alkalommal oaztán, igen, még fb'l nem Indult, a fa tövibe elültetett dinnyemagot. Azt mondja a királynak: - Mire ez a dinnye kikél és megérik, akkorára én is itt leszek! Akkor osztán hozzáfogott, ment a fára fölfelé. Ahogy ment, ment,, ment, mán nagyon fönn vét. Mán azt a palotát se látta, olyan magosán van. De még a fa teteje nagyon messze vőt ü hozzá! Akkor kérem szépen ahogy ment, estefelé odaér egy odvas fáho. A fának, mintha le lett vőna vágva, olyan odúja vőt. Belevágta a baltát, hát kinyílt egy ajtő. Belépett. Ott vőt egy százesztendős öregember. - Adjon isten jő estét, öreg bátyám! - azt mondja. - Adjon isten, kedves öcsém! - Hát - azt mondja -, nem adna éccakára szállást? - Anék én, de mán vacsorával nem szolgálhatok, mert keveset főztem magamnak, oszt mán alig maradt. m Hem baj, hoztam én szalonnát, kását. Főzzünk! Főztek. Jóllaktak. Avval elaludtak. Másnap reggel, mikor fölkeltek, azt mondja az öregnek: - Hem tudja,hogy ennek a fának hun van az ágai, vagy hogy ez körtefa, nem látott ennek gyümölcsét? Azt mondja: . Mán - azt mondja -, itt lakok száz esztendeje, de még én ezt nem hallottam! Hanem van ennek egy följebb egy ilyen helyt egy bátyám, ami háromszáz éves, az majd tud valamit mondani! Csak eridj nyugodtan! Ment fölfelé, ment fölfelé. Tényleg, abba az időtájba, améken éltünk, odaért. Belevágja a baltát, kinyilik ott egy ajtő, belépett. Hát mán ott nagyon idős emberrel találkozott. 38.