Lapok Tiszavasvári történetéből 2. Tiszabüd története. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 16. Nyíregyháza, 1980)

Külföldön távol 7 budi, akik Amerikába mentek, hogy szerencsét próbáljanak. A földnélküli napszámos ember az évi kenyerét az uraság földjén mint részesaraté kereste meg. Csapatba, bandába álltak össze, 20-25 pár. A "képesgazda" vállalta a munkát, ő tárgyalt az intézővel, felelős volt az embereiért, az elvégzett munkáért. A munkát hajnalban 3 érakor kezdték. Egy rendláb levágása után a banda minden tagja kötötte a kévét. /Az aratásnál egy pár» -a kaszás és a marokszedő/. Közösen kereszteltek. A marokszedők hordták a kévét, a férfiak pedig keresztbe rakták. Egy keresztben kéve volt. Az urasági földön "tizenegyedén" arattak, minden 11. keresztet kapták. Ritka esetben "tizedért". Átlagosan naponta 18 keresztet«vágott egy pár. Béhez, megerőltető munka volt az aratás, sok családnál a kenyér is szükiben volt. Aki ebédkor félrehúzódott, arról tudták, hogy sovány áz ebédje! Több napon át előveszi a szalonnát, megmutatja, de nem eszi meg; kenyér, uborka, eper az ebéd. A cséplést is a kepéscsapat végezte:3,5 "percentért". TiszabUd lakossága nő, 1912-ben az 1096 férfi helyett /1900-as adat/ már 1226-t mutat ki a statisztika. A nők száma is jócskán változott. A korábbi 1111 helyett 1255-t találunk. De akad egy elvált is. A lakóházak vályogból épülnek. Messze van Bodrogkeresztur, drága a kő, mert a fuvar többszörösére növeli a helyszínen megvásárolt terméskő értékét. 9. fejezet A I. világháború áldozatainak névsora 1914-ben az általános mozgósításkor a határból, a mezei munkából jöttek haza az emberek. Itt is, mint a leg117.