Lapok Tiszavasvári történetéből 2. Tiszabüd története. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 16. Nyíregyháza, 1980)
lérlegelő", ami közismerten terméketlen és szikes, a szegény embereknek osztódott. A csendben, szótlanul hallgató tömegből - nem volt szervezkedés - a mérnök és a Dogaly Gusztáv előtt álló asztalhoz lépett: Torma László, Orosz István, Nagy György, Papp György és Polyák István. A szájhagyomány szerint Orosz János felvette az asztalról a papirt és széttépte. Zúgás, morgolódás között a tömeg szétszéledt. Az ügy folytatódott. A feudális úron, a jobbágysorból kiemelkedő Dogaly Gusztávon esett sérelmet meg kellett torolni.A lázadozókat Kallóba szállították és börtönre Ítélték. Abban az időben nem elégedtek meg azzal, hogy valakit becsuktak, hanem fenyítést is alkalmaztak. A büdieken.hogy mások is tanuljanak az esetből, minden hónapban más más községben hajtották végre a deresen kimért 25-ö't. A seb be sem gyógyult, nem voltak rá tekintettel, könyörtelenül botoztak. Az egyik ilyen fenyítésre Szentmihályon került sor, de Papp György édesanyja a fia helyett a deresre feküdt, őt üssék, miért bántják, még be sem gyógyult az előző hónapi. Dogaly beszüntette Szentmihályon a botozást /*z esetnél ő is jelen volt/. 126 1873. Az utolsó nagy kolerajárvány Senki nem tudta, mi vár rá. Félelem töltötte el az embereket. A járvány gyorsan terjedt, hiába történtek a hatóságok részéről óvintézkedések. Kern volt szabad egyik községből a másikba átmenni. Őröket állítottak a falu határába, szünetelt a templomi istentisztelet, a kolera szedte áldozatait. i • • Adatközlőm, aki akkor 13 éves volt, mint csürhés hallotta, hogy reggelenként a hajtogatáskor örömmel köszön114.