Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

tengeri Nyírségben ismert nyolc, tiz, tizenkét ée tizenhateoros változatának ismerete tájjellegre utal, s természetesen összefügg a fajta központi nemesitési folyamatával. Legkorábbi változaténak tarthatjuk azt a nyolcsoros fajtát, amelyet Nyirlugoson is ismernek. Ezt e fajtát a sárga szin, a vastag szár, a nsgy csö7ek és a nagy szemű, 8-10 soros termés jellemzi. Galgóczi I. leírása után, a tájjeügre utalva Bala

psa I. ezt a fajtát a 19. században Magyarorezágon ter26 mesztett rábaközi tengerivel azonosítja. A magyar tengeri háttérbeszorulásában, majd termesztésének megszűnésében fontos szerepet játszhatott az, hogy a burgonya gyors térhódításával a tengeri táplálkozásban betöltött szerepe lecsökkent. Kiszorulása másrészt összefügg az elsősorban takarmányozásra használt lófogu tengeri térhódításával. /A récens adatok szerint Nyirlugoson a magyar tengerit a lófogu és a csinkvantino tengeri szorította ki. A lófogu tengeri térhódítását a magasabb termésátlagok mellett az uj fajta iránt megnyilvánuló piaci, értékesitési igények is jelentős mértékben elŐBegitették. A C6inkvanti vagy száznapos tengeri elterjedését elsősorban az biztosította, hogy korai éréae miatt a lófogu tengeri kiegészítésére ie eredményesen haeználhatták./ Országos összehasonlításban e fajtával kapcsolatban Balassa I. ugy látja, hogy nem egy falura, nem is egy területre koncentrálódó uj jelenség, hanem orazágos tendencia"., ez a fajta ma még a legtöbb helyen ismeretes - irja 1960-ban - de rendkivül kiszorult, vagy kiszorulóban óv van a lófogu kukoricával szemben." ' A másik termesztett fajtát, a cslquantinó

t "a magyar nép kétszer érő, hónapos, stb. kukoritzának ne-