Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

ás Erdély felől egyaránt érték olyan hatások, amelyek u j, de nagyon aok esetben rövid életű fajták elterjedését eredményezték. Az Alföldön, ahol elsősorban takarmányozásra használták a tengerit, más fajtákat termesztettek, mint az északkeleti hegyvidéken, vagy Erdélyben, ahol a tengeri fontos szerepet töltött be a 22 táplálkozásban. Az uradalmak és a parasztgazdaságok közötti vetőmagcserén, a paraszti fajtanemesitésen kivül ezek a hatások abban is kifejezésre jutottak, hogy más tengerifajta kapcsolódott a kerti jellegű müveléshez, mint a szántóföldi termesztéshez. Elkülöníthetők a köztesként és újításként, pótlásként vetett f8jták és szinte falvanként, ezen belül időperiódusonként változott az emberi táplálékként és állati takar23 mányként termesztett fajták száma és elnevezése. Nyirlugoson három féle tengerit, ill. ezek variánsait, termesztették. Legrégibbnek tartják a magyar tengerit. Ezt szorította háttérbe, de nem szüntette meg a csinquantino és a lófogu tengeri

. A magyar tengeri /nemcsak Nyirlugoson, hanem a Nyírség egész területén/ a századfordulón és a két világháború között még általánosan termesztett fajta volt. Nyolc és tíz soros változatait egyaránt ismerik. Termesztésének szintere egyaránt volt a telek, udvar mögötti kert és szántóföldi művelésben a kapások nyomása. Takarmányozáson kivül a századforduló előtt fontos szerepet töltött be a táplálkozásban. Termesztésének idején inkább csemegének tekintették, mint rendesen fogyasztott fő táplálóknak, jóllehet fogyasztották sülve, főzve, meghántva, megőrölve. Nyirlugosra is érvényes Ecsedi I. megállapítása, aki azt mondja, hogy a magyar tengerit 24 a Nyírségben kása helyett is fogyasztják. A magyar