Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

nem is maradhatott ott végig a mieén, igyekezett minél hamarabb elmenekülni. Kölest vagy mákot vitt magával, amit ut közben elszórt, s ha mindent jól csinált,nem esett bántódása, csak a bátorságát tette próbára, mert a boszorkány addig nem mehetett tovább, nem üldözhette a felismerőjét, amig az elszórt kölest vagy mákot az utolsó szemig fel nem szedte. A boszorkány a rontásaiból szerzett haszonból nem részesülhetett, akármennyi tehén tejét tudta ie elvenni, ebből nem gazdagodhatott meg. A falu boszorkányai mind szegények voltak. A falu leghíresebb boszorkánya Tankáné volt. Boszorkány mivolta nem egészen egyértelmű; a falu lakói boszorkányként és tudósként egyar-'nt ezámontartották. Ismerte a rontás minden praktikáját, ugyanakkor az emberek elsősorban gyógyíttatni jártak hozzá. Személyét félelemmel vegyes tisztelet övezte; mindenki félt elmenni hozzá, pedig egyetlen esetet sem tudtak, hocy valakit vagy valamit ő rontott volna Dieg.ó* is szenny volt, pedig a meggyógyított emberekért, állatokért ajándékokat kapott. Unokájának felesége, /Tanka Györgyné, 46 éves, róm. kat./ szerint olyan szegény volt, hocy - bár a kamrája tele volt terménnyel - a házának fele egészen haláláig fedetlen maradt.A másik hirhedt boszorkány, Poklon Bábi, akinek eredeti nevére már senki sem emlékszik,szintén nagyon szegény volt.C egyáltalán nem tudott gyógyítani, csak rontott. Az idősebb adatközlők egy része ma is fél a boszorkányoktól. Kántor Mihályné 76 éves, asszony igy indokolta, miért nem hajlandó megmondani az utcájukban lakó boszorkány nevét: "Nem mondom meg, hogy hittak, ne is kérdezze. Mán meghalt, de nem lehet azt sose tudni az ilyennél, még megnyom álmomba', ha megmondom a nevit."