Németh Péter (szerk.): Ipari üzemtörténet. (Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban 7. Jósa András Múzeum Kiadványai 14. Nyíregyháza, 1979)

Honismereti Diáktábor üzemtörténetíró szakcsoportja: A vásárosnaményi Ládagyár története /1976. évi megyei pályázat/

1949-ben államosították a gyárat, de ez ser hozott lényeges változást a gyártástechnológiában és a munkakörülményekben. 1952, és I953. között kezdődött meg a gyár korszerűsítése. 1953-ban került az üzem élére gyárvezetőnek Varga Istvánná Tiszabercelről, ahol kezdetben munkásként, majd művezetőként dolgozott. A gyár vezetésében jelentős szerepet játszottak még a művezetők és a részlegvezetők. A dolgozok közvetlen 1rányitását a mesterek végezték. A következő részlegek működtek: formázó, leszedő, száritó, égető. A könyvelést ás a bérelszámolást a nyiregyházi és a debreceni központból irányították. A gyár korszerűsítésének keretében a régi, elévült gőzgép helyett ujat hoztak, a kiskunfélegyházi villanytelep motorját. A régi táglaprés helyére egy új, 400-ee prést állítottak,

s igy a tizárás műszak teljes:tmínye, amely korábban 22-23 ezer db. tégla volt, 50-60 ezer darabra emelkedett. Nagymértékű fejlődés következett be a termelés technológiájában is« A bányából az anyagot csillékben a hengerekhez szállították, ahol a különböző hengerek között összetörték. Ezután következett a keverés, amely egyben a nedvesitést is szolgáltatta. A nedvesitás előfeltétele volt a jó téglának. Préselés után az automata méretre szabta a téglát. Innen a Keller-féle száritóba került, ahol 1-2 hétig száradt, majd a kb. 75 %-ob ezárazságú téglákat a kemencékhez szállították. Ezután az égetés következett. 24 órán keresztül egyszerre 18 ezer darabot égettek. A bányát is gépesítették.