Németh Péter (szerk.): Ipari üzemtörténet. (Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban 7. Jósa András Múzeum Kiadványai 14. Nyíregyháza, 1979)

Honismereti Diáktábor üzemtörténetíró szakcsoportja: A vásárosnaményi Ládagyár története /1976. évi megyei pályázat/

Az értékesítés központi szervezéssel folyt. A lehetőségek széle:ek voltak. 1955-től a munkafolyaraatok gépesítésével párhuzamosan folyt a létszámfejlesztés is. A termelés folyamatossá vált. Bővítették a termékválasztékot. Eagy-, lyukacsos falazó-, lapos-, és nomál méretű téglát készítettek. A gyár 110-120 %-os teljesítménnyel termelt, de még ez a mennyiség is kevésnek bizonyult. Ezért 1962-re ujabb korszerűsítést terveztek. Egy teljesen automata téglagyárat szerettek volna létrehozni, de addig már a bányában az anyag nagyon sok méezkavicsot, u.n. margót tartalmazott. Ez az anyag már nem volt alkalmas tégla és cserépgyártásra. A megoldás ujebb bányarészek feltárására lett volna szükség,de az itt húzódó műút és a vasút miatt nem volt terjeszkedési lehetőség. Igy a további termelés a népgazdaság száméra nem volt kifizetődő, ezért a gyár termelése 1962-ben megszűnt. Ebben az időben már 140 fővel dolgoztak. Eagy problémát jelentett ezeknek a munkásoknak az elhelyezése. Egy részük a záhonyi átrakóba, a tiezaszalkai gépállomáson ás a helybeli Tüzépen kapott állást. A gyár megszűnése nagy problémát jelentett, ugyanis a környező községekből sokan szerettek «olna munkát vállalni,a mezőgazdaság szocialista átszervezése sorén felszabaduló munkaerő, s az ingázók aránya is magas volt. Mindezeknek a hatására a megyei- járási párt és állami szervek, valamint a Szakszervezetek megyei tanácsának az állásfoglalása egyértelmű volt. A cél: egy uj, nagy munkáslétszámot foglalkoztató üzem létrehozása. A választás a ládagyártásra esett, ugyanis a óO-es évek elején a Szovjetunióból megindult e fenyőgömbfa és s