Németh Péter (szerk.): Ipari üzemtörténet. (Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban 7. Jósa András Múzeum Kiadványai 14. Nyíregyháza, 1979)

Kriveczky Béla gimn. tanuló, Kisvárda: A kisvárdai öntöde története, megalakulástól napjainkig /1977. évi megyei pályázat/

szor mentek iskolába,a hét többi napján a gyárban dolgoztak. 1928-ban a Vezúv kályhák és asztali tűzhelyek gyártása, az utóbbiak előállítása sok technikai nehézségbe ütközött, mert a szükséges gépi felszerelések hiányában a tűzhely alkatrészeit kézimunkával kellett szabni, majd a Budapestre küldött, s ott nikkelezett és zománcozott alkatrészeket összeszerelni. A kis üzem tovább fejlődött a részvénytársasági tőke támogatásával. 1930-ban már helyi nikkelezővel, 1938-ban pedig saját zománcozőval is rendelkezett, zománcedényeket, Vulkán asztali tűzhelyeket gyártottak. 1939-ben kitört a II. világháború. Az üzem hadiüzem jellegűvé vélt, s mint ilyen vaságyakat, rajkályhákat is gyártott. A dolgozók létszáma elérte a száz főt, sőt ezen felül is emelkedett /110-150/fő. Az üzemben ekkor már nők is dolgoztak, sőt már mint betsnitott szakmunkások gépeken végeztek munkát. A második világháborús események során, miután 1945-ben a front területe Szabolcs megyére, közelebbről Kisvárda területére is áttevődött, a gyárat a fasiszta csapatok megszállták. Védelmi pontként használták az Anarcs felől előnyomuló román és szovjet csapatokkal szemben. A felszabadító harcok során a gyár épületét aránylag kevés kár érte. A szovjet csapatok eleinte teljesen le akarták szerelni a gazda nélküli gyárat, de látván a munkára önként jelentkező munkásokat, akik vállalták, hogy ssját erejükből helyreállítják az üzemet, és megindítják a termelő munkát, elálltak a leszereléstől. A felszabadulás után Jedicska Gusztáv, Tirpák Mihály és Tóth Illés István szervezésével és irányításával megkezdődött a gyár helyreállítása, ha nehezen is, de sike-