Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

4. Fecsegés /1908/

kötöttem, csakhogy az a gazság is megtörtént, hogy a cérnának másik vége a kezemben volt. Schmeltz ur roppant tekintélyt affecktált, és ha bejött a terembe, hirtelen maga alá rántotta széket. Mint aféle sunyi kölyök, húzgáltam a cérnát, amelynek a másik végén a halászhorog volt. Addig-addig rángattam a cérnát, mig eltaláltam, hogy miként lehet lerántani horoggal a parókát. Fényesen sikerült. Dühbe borult, de a tekintély megszűnt. Duzzogva ült helyére, mert Gálos nevü kollegánk "Hóra regia" kiáltással visszaterelte katedrájára. A magyar nyelvnek tanára egy Tarnóczky nevü tőt ember volt. önként értetődik, hogy Schmelcztől tertiát kaptam, bár a hazafias érzelmű praemontrèiek látszólagosan szigorú vizsgálatot rendeztek és tudakozták, hogy ki volt az a gazember, a ki Schmelczet csúffá tótte. Azt is megtették, hogy a sekundásokat prímával kecsegtették, ha megmondják, ki volt a tánc ingerlő. Áruló nem akadt. Akkor Szidor volt az igazgató. Soltész ós Hollóssy a legtekintélyesebb tanárok. A legeslegszigorubb vizsgálat után megmondották sutytyomban azt, hogy "Jól tetted fiam", maradj ilyennek. Csakhogy a csapónak vége is volt, mert olyan hencegő voltam, hogy a civil Tarnovszky tanárnak a vizsga alkalmával tett kérdésére azt mondottam, hogy miután az ős apám ős apjának, annak a dédapjának meg az ükapjának minden ize magyar volt, a tekintetes ur ma is tót, én a Tekintetes ur előtt magyar nyelvből vizsgát nem teszek. A Gotterhaltéért akkor is ugy rajongottam mint ma és ahogy reménylem, minden ivadékom rajongani fog. Ennek az lett a vége, hogy olyan bizonyítványt kaptam, amelynek alapján a nyolcadik osztályba sehol felvehető nem lettem volna.