Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

4. Fecsegés /1908/

Apám akkor Bécsben udvari tanácsos volt mint a legfőbb és semmitőszék magyar osztályának egyik birája. Simor Jánossal, a későbbi esztergomi prímással, apám jó baráti viszonyban állott, aki akkor osztálytanácsos volt a kultuszminisztériumban. Miután pedig a minisztérium ugy a múltban, valamint a jelenben, valószínűleg a jövőben is omnipotens, be lettem sikkasztva a bécsi "Schotten" benediktinusok gimnáziumának nyolcadik osztályába. Akkor még egy kukkot sem tudtam németül, de miután restellettem azt, hogy apám eddig szerzett érdemeimért félévre Szibériába, azaz hogy az inas szobába számkivetett, hozzám egy szót-sem szólott, komisz mundérban járatott, neki gyürkőztem ós az első félévben nem érzületben, de nyelvben olyan németté váltam, hogy azon esetben, ha Lueger, akit német helyesírás szerint, de handabandái miatt is Lügernek kell nevezni, keblére ölelt volna. Na de most veszem észre, hogy nem helyes egy képzelt jó barátommal szembe ülve és beszélgetve, tücsköt bogarat öszszehordani, hanem múzeumba való dolgokról is kellene fecsegni. Azt sem részletezem, hogy miként fogadott apám vissza gráciájába; mikor osztályomban kilencedikké küzdöttem fel magamat; hogy lettem két évig bécsi jogász, hogy végeztem el Magyaróváron a gazdasági akadémiát; miért adtam vissza apámnak két évi sikeres gazdálkodás után a nagyszántói 700 holdas birtokot,mely most tekintélyes értékű és hogy miért lettem én medikus. Nem mondom el, mert regényíró nem vagyok, de meg igy is többet beszéltem magamról, mint illik. De hát Az énből senki sem képes teljesen kivetkőzni. Tehát Requiescam in pace!" De miután a régi időkre való visszaemlékezések is némileg múzeumba valók, még ha nem is kőből vagy bronzból állanak; az öreg embernek jelene fabatkával vetekedik; jövője pedig a megsemmisülés - a Nirvána - meg lehet bocsátani, ha régieken rágódik.