Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

4. Fecsegés /1908/

A hetedik gimnaziális osztályt 1850. érben Kassán jártam, a praemontrèiek iskolájában, abban az oskolában, * amely rend hazafias érzületben egyenrangú rolt a benediktinusokkal és a piaristákkal. Nem a német nyelvet, de a német suprematiát akkor is ugy utáltuk, mint ma is kellene. A praemontrèiek épen ugy nem vették be begyükbe a bachkorszaki német kultúrát, mint ez ma sem fér lelkületűikhez. Minden tantárgyat praemont rendűek tanitottak. A német nyelvet egy Schmeltz nevü ember, aki Mózes vallásunak született, amely vallásnak Jézusunk volt a reformátora. Az eperjesi liceumba óhajtván német tanárrá bejutni, luteránussá vetkezett. Miért, miért nem

r onnan kitették a szűrét. Ekkor római katholikussá vedlett, hogy a kassai gimnáziumba bejuthasson. Természetes dolog, hogy ilyen dupla renegátnak csak olyan tekintélye lehetett, mint a Kristóffy fajzatnak. Mi történhetett tehát más, mint az, hogy nem túlságosan rokonszenveztünk vele. Száztizén voltunk annak az épületnek egyik gerendás szobájában, a hetedik osztályba beheringezve, amely most kaszárnyává avanzsirozott, mert hát nem az érzés, de a Manlicher adja a tekintélyt, már t.i. addig, mig a solferinói és königräczi csorbát nem tetőzik. Abban az időben kurucabb kölyök lehettem, mint a milyennek ma is maradtam. Meg kellett tehát tréfálni a germanizatort. Ez pedig ugy törtónt, hogy Schmeltz parókát hordott, mert a moly az utolsó hajszálát is lerágta. Az iskolai sora ugy hozta magával, hogy sokan lévén, nem fértünk el a katedrával szemben, hanem a kátédra mellett is volt jobbról balról egy-egy pad a fal mellett, amely kissé hátrább állott a katedránál. Az én ülőhelyem a katódra közvetlen közelében volt. Mit volt mit tennem, mint azt, hogy a felső padozatnak egyik gerendájába bevert szeget meggörbítve, egy cérnának egyik végére egy régi puska golyóbis mellé egy halász horgot