Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

4. Fecsegés /1908/

tekkel igyekeztek a rendezők az igaz magyar vendégszeretetet feltüntetni a minket kiröhögő idegenek, vagy külföldiek előtt. Ilyen helyre utcagyerekeket nem bocsátanak; de tapasztaltam azt, hogy élemedett komoly emberek el lettek az u. n. buffettől könyökölve, a kik a tolakodásnak nyomása alatt mosolyogva vonultak háttérbe, mert ha C8ekély szerénységre figyelmeztetnék őket, a közvéleménynek megsemmisitő Ítélő széke elé dobnák a merénylőket. De hát tulajdonkőpen én nem az ujságiró vagy kereskedő vigécekről akartam beszélni, hanem a Concáv papaszemről, a mit a rövid látók használnak, de a kik többnyire mélyebben látnak mint a messze látók, vagy jobban mondva nézők, bámulok. Két ember ritkán van egy nézeten; de akár tetazik valakinek, akár nem, még is csak azt lehet mondani, hogy a gimnáziumi oktatás, nevelés eredményesebb volt hatvan és egynehány év előtt mint ma. A mai gimnáziumi tanrend hátrányos, siralmas. Ellopja az időt az ifjúságtól, amelynek erőt kellene gyűjteni arra, hogy ne a hivatalok után rohanjon, hanem a rendkivül sok ágazatu reális természettudomány óriási parlagon heverő mezőikön szerezzen magának érvényesülést. Az a jogi pálya, amelyre legtöbben tolulnak, olyan, hogy egy szállodai portási állásra már jogvégzett egyének is pályáznak. Sok orvost ösmerek olyant, a ki mikor a kutyabőrt zsebre vágta, tudott annyit, mint egyik-másik egyetemi tanár; de nem nyillott neki alkalom arra, hogy tehet8égét érvényesíthesse. Ezek nem züllöttek el, de a körülmények szorították őket háttérbe. Konkáv, tehát rövidlátónak való szemüveggel kezdettem, tehát ezzel folytassuk. A hét első gimnaziális osztályt Nagyváradon, Budapesten, Pozsonyban és Kassán végeztem, az az hogy nem is végeztem, mert a német nyelvbőltertiát kaptam, a magyar nyelvből pedig semmit. A minek a története következő.