Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

2. Honfoglaláskori temető a nagyhalászi határban I-II. /1908/

Az ásatás az ajaki és a kisvárdai határnak választó vo­nalán, a későbben létesült Nyiregy háza-Ungvári vasúttól észak­ra mintegy 200 lépésnyi távolságra azért Ígérkezett eredményes­nek és érdekesnek, mert az akkor foganatosított árkolás és á­káczültetés alkalmával itten egy szarukőből készült ilyen kővé­sőn kivül, melynek tudtommal hozzánk legközelebb eső lelőhelye Bártfa közelében Raszlavicza tájékán van, a melyet muzeumunk őriz, itt találták hazánkban először a legnagyobb kovakése­ket, melyek a nemzeti múzeumba kerültek, három kisebb pedig a mi gyűjteményünkbe. Közvetlenül nyugotra az árok mellett, az akkor még nagy ter^JBdelmü ajaki mocsárnak szélén, melyből csak a ki3 "Darusziget" emelkedett ki, - ha jól emlékezen: - 8 sirt tár­tunk fel. A csontvázak fejjel északnak, lábbal délnek, arczczal keletnek, balkezüket fejük alá hajlitva erősen ö3szekuczoro­dottan lettek elhelyezve, tehát ugy mint legtöbbször na is ha alvásra hajtjuk fejünket, nem olyan természetellenes meredt kinyújtóztatott helyzetben, mint a hogy katona parádék alkalmá­val a szegény bakának órákon át kell czövek módjára állani. A halált tehát mint nyugalmas örök álmot képzelték. Hogy a túlvilági életben hittek, bizonyítja az, hogy minden tetemnek szája előtt öt hat kis edény volt elhelyezve, melyek nyilván ételeket tartalmaztak, hogy a szeretett elköl­tözőitek a túlvilágon éhséget ne szenvedjenek. Némelyiknek a keresztcsontja vagy bokája mögött nagyobb edényt találtunk, a földnek súlya által összeroppantva. Csak egy csontváznak mellénél leltünk egy kővé3Őnek a­lakitására alkalmas trahyt darabot. Egyebet semmit. Az edény­kék szétvoltak mállva, ugy hogy a leggondosabb kifaragásnak daczára is Römer csak kettőt tudott a nemzeti múzeumnak elvin­ni. Ezek a legalább is 4-5000 éves csontok csokoládé szinüek, teljesen épek, súlyosak, kemények voltak, épen mint a Szabolcs­vármegyének nagyrészét határoló Tiszának hullámos kék agyag ré­tegében - a tokaji hidnál 28, a tiszafüredinél 11 méter mély-

Next

/
Thumbnails
Contents