Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

18. Honfoglaláskori temető Micske pusztán I-IV. /1912/

Ebből az unalmas szóhalmazból ki lehet azonban böngészni azt, hogy honfoglaláskori leleteink igen ritkák. Merem állítani, hogy nálunk ritkábbak a kőkorszaki, bronzkorszaki ós a Kr. előtti évezredből 8zármazó u.n. La Téne vagy kelta leleteknél. Köszönettel tartozunk tehát Nánássy Sándor öcsémnek, aki apjának micskepusztai birtokán, homokhordás alkalmával két sirból került egy-egy kardot, három papirvékonyságu ezüstlemezkét - melyek közül kettő jellegzetes honfoglaláskori diszitósü - és egy innen került egészen ép koponyát küldött be muzeumunknak. Régészet iránt érdeklődve, de azzal nem foglalkozva, az igen elrozsdásodott kardokat, melyek egyenesek voltak, kétrét összehajlitotta, hogy azok könyebben becsomagolhatok és postára adhatók legyenek. A küldemény március 29-éh érkezett, de a zord időjárás miatt az ásatáshoz csak április 18-án kezdhettünk. Azon kérdést, hogy magános sírokkal vagy soros temetővel van-e dolgunk, igen könnyen dönhettük el, mert a homokhordó cselédek szerint a két szomszédos és ugyanegy mélységben talált csontváz fejjel nyugatnak, lábbal keletnek kinyújtóztatott, hanyatt fekvő helyzetben volt eltemetve. A kutató árkot tehát észak-déli irányban húztuk. A temető három sirsorból állott, tiz, nyolc és három sirból. A harmadik sorban nagy hézagok voltak. Az egyea sirok egymástól két, a sirsorok pedig egymástól három méternyi távolságban találtattak. Azt, hogy a sirok a temetés alkalmával milyen mélyre lettek ásva, meghatározni nem lehet, mert az uralkodó északi szél a homokot a felületről délfelé hordja és rakja le. Az északi rész kopik, a déli vastagodik; most csak azt lehetett megállapítani, hogy a siroknak feneke a mai felszín alatt egy és egy és fél méter mélység között váltakozott. Bámulatos az, hogy olyan lapályokon, melyeknek közvetlen közelében talaj emelkedést észlelni alig lehet, emberi készítményeket találunk. Muzeumunk egy gyönyörűen diszitett bronz korszaki edényt őriz, mely legfeljebb csak 4000 éves és amelyet SzabóIca