Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

7. Csevegés múzeumunk érdekében is I-V. /1908/

ségének rádja ellen, mert keleti nép Európa szivében ma mái csak mi magyarok vagyunk. Sovinismus nélkül minden nép elenyészik, mig ezze] például az orosz, török, magyar által határolt, néhány évtized előtt még alaosony culturfokon álló oláh is érvényesült, ugj mint a szerbecske meg montenegrőcska is. A ki mindig talpot nyal, valamely részén felrugatik,a mit meg is érdemel. A birka türelemben a magyar magaslik ki a világnak minden népe közül. Csoda, hogy él. Soha sem viszket a tenyerem ugy, mint Budapesten Magyarország fővárosában, a hol a magyar vizeletnek még csak árnyékát is ignoráló pincér is legtöbbnyire németül kérdi "Was schaffen* s?" Jobban esnék, ha azt kérdezné tőlem, hogy "Mi kell kendnek?" A "Vigécz", a ki az ajtón megy be és a kit azon szoktak kilökni, hogy az ablakon ismét visszamásszék, de a kit most már biztonságuknak szempontjából "Store ich?-nek" hinak, a legritkább esetben beszél magyarul, pedig ugy tud nyelvünkön,mint mi, a kik Árpáddal jöttünk be, pedig valamennyi vetélkedik Mezzofanti bibomokkal, a ki 60, Dr.Pröhle Vilmos nyíregyházi főgymnáziumi és kolozsvári egyetemi magántanárral, a ki 24,vagy dr.Vámbéry Árminnal, a ki 16 nyelven ir ós beszél. Ezt a disznóságot csak a birkatermószetü magyar türi el. Egy alkalommal Rózsika leányommal Lembergből törekedtem hazafelé, Skoléban lekésvén a vonatról, magyar szövegű táviratban akartam ezt feleségemmel tudatni. Az állomásfőnök az előtte japán szövegűnek látszó aürgönvt, mint ilyent felvette volna, de a magyart nem. Egy alantas közeg azomban továbbította sürgönyömet főnöke tilalmának daczára. Panaszt tettem a "K.K. Staatseisenbahn Directionnak in Wien." Hat hét múlva megkaptam azt a választ, hogy a főnök rendre lett utasitva.