Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

7. Csevegés múzeumunk érdekében is I-V. /1908/

Egy alkalommal mint tiszteletbeli lutheránus, feleségemmel éa két leányommal ré8zt vettem egy Brassóban tartott lutheránus egyházi gyűlésen Nyíregyházáról induló barátaimnak társaságában. De nem időztem ottan egy napnál tovább, nehogy püspöknek megválasszanak; hanem Megyery Gézával és többekkel folytattam utamat Bukarestbe, a mely nemcsak Londonnál, de még Budapestnél is drágább fészek ós a hol a paloták akkor még szemétdombokkal váltakoztak a Boulevardon. Dacára annak, hogy a cselédség és a fiáker kocsisság többnyire magyar, tehát egy pár magyar szó megragályozhatta volna a dákorománokat,a kiknek nagy része gyűlölködésük miatt dákot érdemel. Az oláhoktól egyetlen magyar választ sem lehetett kicsikarni. Vacsorára egy nagy kerthelyiségbe mentünk, olyan nagyba, a milyen Budapesten nincs. Ugrált ott vagy harmincz pincér. Az étlap csak oláh nyelven volt fogalmazva, nem ugy mint a mi cosmopolita fővárosunkban. Sok időbe került, mig megtudtuk értetni,hogy mi "Ungur" /magyar/ vagyunk, tehát az oláh étlapot nem értjük. ElőkeTitettek aztán nagyvártatva egy állitólag08 magyar pincért, de a ki egy kukkot sem tudott, vagy nem akart tudni magyarul, nehogy megrakják társai és a cultur népből álló vendégsereg. Végre is ajánlatára "Puj cu porozsinu russu" . lett rendelve. Ottan kinai nyelven "Csirke paradicsommal." Horvátországban, Dalmácziában, Boszniában, Hercegovinában is megfordultam, de azt tapasztaltam, hogy a spanyolbika nem neheztel annyira a veres posztóra, mint az a cultur nép a magyar szóra. Sovinizmus nélkül kis nemzet fokozatosan közeledik az enyészet felé. Hála Istennek, hogy javulás utján vagyunk, mert például a huszártiszteknek nagy része, ma már nem csak ért, tud, hanem kezd magyarul is beszélni. Az üzlet-ember nálunk többnyire németül,Abbáziában kivétel nélkül magyarul beszél.