Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

7. Csevegés múzeumunk érdekében is I-V. /1908/

melyek mindenikének egy ellenséget kellett volna leteríteni. 1849-ben 17 éves kölyök voltam. Épen ugy szerettem és szeretem máig is a hatalmas főosztrákokat, mint ahogy ők szeretnek minket. Miután a vidéken ősmerték ezen rossz természetemet,Nadányi, Csanády Sándor és József, az esztári Szunyoghy Bertalan, Beöthy Áldzsi 03 mások féltett ősi fegyer gyűjteményüket hozzám hozták Nagyszántőra megőrzés végett, mert tőlük az akkori - csupán politikai üldözésre használt - komisz zsandárhad, nem csak elkobozta volna, de karóba is szerette volna húzni idősebb kurucz barátaimat. m Apám Váradon lakott, én pedig anyámmal Nagyszántón. Éjszakának idején párszor hozzám is berontottak ezek a brutális sbirrek, Kossuthnak Amerikából küldött emis3zariu33ait keresni, de hát mindenkinek lévén magához való esze, ilyen portékát nálam nem tudtak találni. A sok drága fegyverre pedig azt mondottam, hogy ezek apámra maradt családi ereklyék. Orruk tehát foghagymás lett ezektől, mert atyám rá hagyta azt, a mit mondottam. Mikor aztán a Kristófi - vagy hogy a fenébe hittak által feleleveniteni szándékolt Bach világ megdöglött, mindenkinek visszaadtam kincset érő fegyvereiket. Az öreg embernek jelene majd mit mondok mit ér. Mindenki csak a régi jó világra emlékezik vissza örömmel, bármilyen lett légyen is az, csupán csak azért,mert akkor fiatal volt és rózsaszínben látta még a fekete gyászos világot Í3. Kullancsmódra ragaszkodik hozzá, mig csak a feje oda nem szakad. Nem kell hát kinevetni a vén embert, ha nehezen tud a régi emlékektől megválni. Abban az időben dühös agarász voltam. Minden nyúlban halálos ellenségemet láttam. Csanády Sándor a Szántótól negyed órányi távolságra eső Nagy-Kerekiben a Bocskay-féle várkastélynak volt ura.