Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

1. Csevegés múzeumunk érdekében I-VIII. /1908/

1. Csevegés muzeumunk érdekében I. A napokban Dr. Horváth József barátomnak látogatására indultam az inci-finci-ici-pici-vicivel, Kállay András barátomnak Telektanyájára, amely állomás tizpercnyi távolságra esik azon páratlan besztereci földvártól, Józsi öcsém fészkétől, amelynek származási korát a történelem előtti legsűrűbb köd fedi. De miután az inci-pici-vicinél következetesebb valakit vagy valamit csak bolond ember tud elképzelni, önként értetődik, hogy Bujon netto 180 percig kellett ácsorognunk, mig a mentőangyalként üdvözölt kisfürtös Dombrádból értünk érkezett. Tétlenségemben eszembe jutott, hogy ideje volna már egyszer a némaságot félrelökni, és egyebek között muzeumunkról is megemlékezni. Abesztereczivársánczoknak alaprajza kobak alakú. A felső, mintegy két holdnyi kisebb rész magasabb sánccal van köritve, mint a déli, mintegy tiz holdnyi lej ebb fekvő rész. Ezen terület legmagasabb része volt a Tiszaszabályozás előtt, - tehát ember emlékezet szerint is - a több százezer holdnyi "Rétköznek", amely most Kánaán földje, mig azelőtt csak pákászoknak nyújtott megélhetést a halaknak,csikoknak özönével, mert hiszen ezen az óriás területen volt a Tisza folyó halainak ivóhelye. A Tiszának halbőségét a "Rétköznek" kiszáritása szőri totta a mesék országába. Azt is tudom, hogy a pákászok egy darab óriási fatörzséből kivájt csónakukat vadkacsa és más vizimadaroknak tojásával töltötték meg. A felriasztott sokféle vadkacsa, szárcsa, búvár; ezek között vadliba, daru, kócsag, gém, libuc stb. sötét felhőt vontak a föld és a nap közé. Pelikán sem volt ritka; hiszen Kál-