Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Gál Balázs: Szülőfalum, Tákos

fODŐ akkoriban, mondhatnám így is: egyik szórakozási lehetőség volt. A fonóba mentek fiatal lányok is. Ám ahol ott vannak a leányok,minek hiányoznának a legények? A fonó hallatára bizony egyhoppra ott termettek a gazdánál.Beszélgettek,borozgattak, incselkedtek a lányokkal. Arra a pillanatra vártak legjobban, hogy a lány leejtse az orsóját. Akkor aztán felkapták és nem adták viesza a lánynak. Ha a lány olyan volt - mert hisz ilyen ie akadt szerivel -, hogy nem adott csókot az orsó fonalért, akkor a legények bizony megtréfálták rendesen. A kapuig még elkisérték fonó után, még megadták az "utolsó lehetőséget". Ha nem használták ki,jöttek a legények.Ami fonal az orsón csak volt, azt mindet letekerték. Aztán a fonalat a kapun, a kisajtón /kiskapu/ a kerítésen keresztbe-kosba füzögették. A forgó és a fonott sövény kerítésnél könnyű volt ezt megtenni. Reggel aztán tudta az egész falu, hogy mi volt az este. A kerítésbe szúrt orsó és a "fonalköltemények" önmagukért beszéltek. A farsangi mulatságokhoz tartozó ősi szokáe volt már, hogy egy kis maskarás csoport házról -házra járt. Nagyobbrészt fiúk voltak, de a merjészebb lányok is beöltöztek. Általában állati figurákat alakítottak, például lovat, szamarat, juhot, kecskét. Felöltöztek cigánynak is. Kikormozták magukat.Jellegzetes volt az állapotos cigányasszony. Kosárból , rongyból ,nagy hasat csináltak. Bemenvén a fonóba » szállást kért,hivatkozva várandóságára.Persze ez csak ízes tréfa volt.Egyéb tréfát is űztek a fonóban. Aki a legények közül elaludt, azt bevarrták egy pokrócba - legtöbbször abba, amelyiken aludt -, és aztán kitették a tornácra. Bizony arra ébredt, hogy fázik. Az igazak álmát alvót tükörrel kicealogatták a kúthoz, s az ottlévő kádat vagy dézsát meghúzatták vele vízzel.Reggel aztán a "derekas legény" alig érezte a két karját,úgy el volt fáradva,/Eleinte nem akartam