Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Makay Béla: Ősi halászmódszerek a Túr mentén

én is a nagyobbakból. A feleségem még ébren volt,várt. Jt3ka édesanyja is járt itt, türelmetlen volt, lékbe-fulé t emlegetett. Ez már több mint tiz évvel ezelőtt történt, de ha barátaim nevét hallom, friss bennem az emlék. Vonőhálózás Ez az egyetlen zajos, hajtó halászat. Itt aztán lejárhatja, kitombolhatja, vagy kimérgelődheti magát az ember, amikor egy-egy félnapi gázolás után semmit, vagy alig-alig fog valamit. Minden halász ezzel kezdi, e közben tanulja meg a hal természetét, fajait, a vizek mélységeit. Fárasztó, éppen ezért aki tehette, rátért a korábban leirt halfogási módokra. Huzóhálózásn

ak is nevezik. Ez a módszer eszi legjobban a hálót, hiszen iszapban, gallyban, sásban és az ólomnehéz hínárban is húzni kell, ha ugy jön. Mindenkinek, a két húzónak, s a két haj tónak is vizben kell lennie. Utoljára 1968 nyarán vettem részt vonónálózáson, a csaholci részen, az ócska Turban, azelőtt számtalanszor a Tapolnokon. Kilométereken át húztuk néhány csukáért. Egyszer négyen voltunk egy hálóval. GacBály Lászlóval a hálót húztam, két másik társunk pedig elment jó előre és velünk szemben, a vizben taposva zavarták a halat. Egyszerű egy ilyen háló. Két rúdból áll, amelyek 15O-I6O cm magasak, és a köztük kihúzott háló 4 x 1,5-ös nagyságú. Volt ugy, hogy csak ketten halásztunk vele. Ilyenkor szembe húztuk a vízfolyással. Ekkor is fogtunk.Főleg csukát, mert akkor már csak az volt a Tapolnokban. Ezeknél a hálóknál két dologra kell ügyelni: legyen jó nagy öble, s húzás alatt az iszapban lenyomva kell