Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Makay Béla: Ősi halászmódszerek a Túr mentén

húzni, hogy alatta vissza ne csússzon a hal.Csak a partnak húzva lehetett felemelni,mert itt már a viz csekélysége nem volt elegendő a hal meneküléséhez. Mindenkor a part mentén, vagy sás szélén húztuk. A belső huzó mindig előrébb ment két-három lépéssel, hogy a part vagy sás felől befelé menekülő halak a hálóban találják magukat.A hajtóknak a kihúzás előtt fontos szerepük volt. Beugráltak a vizbe, lábbal, kézzel locskoltak, a halat valósággal a hálóhoz kényszeritették, és végül a háló aljának felemelésével segítették azt szárazra tenni. Hogy a hal ne tudjon a háló alatt elbújni, a háló aljára, a vezérzsinegre 4-5 db súlyt, főleg csavaranyákat kötöttünk. Örökké emlékezetes marad számomra az utolsó vonóhálózásunk. Nyolcan voltunk két hálóval. Ez volt a menet! - ahogy nálunk mondják. Kölcsiek voltak, és én ú tanyáról. Tanakodtunk, hogy is menjünk? A vizet én is igen jól ismertem. A csaholci makkoshoz közel volt egy eléggé eldugott, sötétvizü holt szakasz, tele gallyal, beboruló száraz kökénybokorral, s egy élő fiízfacsomóval. Évek óta senki nem halászta. Rengeteg pióca volt benne. Aki ilyen vízbe vállalta a hajtást, az igazán jól dolgozott, mert megállnia egy pillanatra sem lehetett, ha nem akarta, hogy ráragadjon a nadály. Mi nadrággal és gumicsizmával mentünk bele. Egyszerre felfogtuk a szélességét, és neki zavartuk a halakat a meder végének. LIennyi hal, tiszta kárász! Nem birtuk a hálókat kiemelni. Aztán újra kezdtük elölről. Nem sokkal kevesebb... így ment ez egy óráig is talán. Emlékszem, nem fért a tarisznyába, a földre öntögettük. Nekem éppen egy vájlinggal jutott, a szomszédokat is elláttam.