Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Makay Béla: Ősi halászmódszerek a Túr mentén

is nagy halász, de már ő is türelmetlen volt. Kálmán viszont úgy állt ott a aötét üreg szélén, akár egy odafagyott bábu. Ismét felhúzza, sehol aemmi. - Tanitó bácsi, én már nagyon fázok, menni kéne! - mondja a gyerek. - Hallod, ne menjetek még! Ide a lék szélére rakjatok egy kis tüzet, s a kesztyűink is megszárad! - mondja Pali. Na, valahára egy kis változatos munka,ezzel is csak telik az idő. Nekiestünk Jóskával a partmenti rekettye és kőris bokroknak. Erre kellett hát a gázolaj! Közben Pali előbogozott a zsebéből egy vezetékcsomót, két zseblámpa teleppel. Ezt a vezeték egyik végére kötötte, a másik végre pedig egy orvosságos üvegbe zárt villanykörtét. Meggyúlt a tűz is, ugy lobogott, mint a zßir. Nem győztük a fát hordani. Ledugtuk az égőt is. - Na, kocogtassatok újra! - kezdte Kálmán. Alig mentünk odább, amikor az első halat meglátták a körte halvány fényében körözni. Kihúztuk. Csuka volt. Alig mozdult, merevedett volt. Míg a halat nézegettük, a hálónk drótkeménységüre fagyott.Vissza a vízbe! Most már kocogtattunk, mondani sem kellett. Aztán oda is állhattunk a lék szélire, egyszerre négyen bámultunk a lyukba. Közben a tűzről elfelejtkeztünk, bár égett, az egyik kesztyűm is odaégett. És jöttek a halak! Csukák mind. A legtöbb kilón aluli volt. Köztük három megütötte a 2-3 kilót. Nem fáztunk, nem sürgettük egymást. 16 kilót fogtunk fél 11-ig. Ki tudja, mennyit fogtunk volna még, ha Sonkád nincs olyan messze. A mi utunk caak harmadnyi volt, mégis 11 órára értünk haza. Mindenkinek egyformán jutott a halból, A páratlan nagyokat azok kapták, akik igazán dolgoztak. így kaptam