Babus Jolán: Néprajzi tanulmányok a beregi Tiszahátról. (Jósa András Múzeum Kiadványai 6. Nyíregyháza, 1976)
Rákóczi nyomában a Tiszaháton
mondanak halászn ak, mert mindenki az. Fentebb a hegyek felé másnyelvü telepesek irtják az erdőt, próbálják levezetni a hatalmas mocsárvilág vizét, amiben az üvöltő "zomok kígyó" tanyázik, emberi szemnek láthatatlanul.A rétség apró falvaiban, sárból rakott kis házikókban, sulyraon, csíkon, halon nevelkedik egy nehéz életű nép, a beregi magyar. Vele együtt nevelkedik a sokféle betegség. Liég alszik, a lelke azonban szépeket álmodik. Csak akkor riad fel ebből a virágos álomból, ha durva kézzel rázzák fel minduntalan a csendes vizivilágba berontó idegenek: hol a dúló-fosztó tatárság, hol a császári adószedők. Menedéke nem sok van ennek a szegény népnek; a nádasok útvesztői, a rengeteg erdők bozontos sűrűje. A múltból elébe tűnik Árpád apánk alakja, aki honfoglaló magyar népével a Bereg erdőben lépett először új hazája földjére. Róla beszél a síkság, ahol átvonult, a folyó, amelyiken átkelt, a falucska, ahol kisérő vitézével megállott, s a másik, ahonnan továbbment. A szegénység élete egyre elviselhetetlenebbé válik. Szűkös falatjától gyakran megfosztva, házából adószedők, katonafogdosók által kiűzve saját földjén futóbetyárrá téve, kenyerét sótalanul sütve, izzó várakozással gondol arra az ismeretlen valakire, aki kivezérli szörnyű nyomorúságából. S a munkácsi várbástyán süvöltő golyók között tanulja a hazaszeretetet a fiatal II. Rákóczi Ferenc! Szájhagyomány Rákócziról és a kurucokról Rákóczit olyannak képzelik, ahogy Mányoky reprodukciókról ismerik. Beregben, főleg a déli részen az ismert reprodukción kívül nagy népszerűségnek örvend még a "Rákóczi búcsúja" c. olajnyomat, vagy más kivitelű szines 4.
