Babus Jolán: Néprajzi tanulmányok a beregi Tiszahátról. (Jósa András Múzeum Kiadványai 6. Nyíregyháza, 1976)

A lónyai nép és a madarak

Eszébe sein jut a lónyai embernek,hogy ezt a közszer*. • tétben álló madarat bántsa,mint ahogy a Dunántúlon teszik. Kivételt csak az az eset képezett, mikor a régi lónyaiak, a köszvény gyógyítására etettek gólyahúst a beteggel. Télen és tavasszal állandóan a ház körül tébláboló madár a szarka

. Jelenlétét a baromfit nevelő gazdasszony egyáltalán nem óhajtja.Csak lányos háznál néznek rá szelídebb szemmel, ha szól: Csereg a szarka, vendég jönJ Billeg a farka; legény jön! Télen a varjú is az ember közelében keresi táplálékát. Utcán,udvaron, ahol lóval járnak, örvendezve károg a hulladék fölött: "Kolács!" Bezzeg tavasszal, mikor bőven talál eleséget a határban, a szántásokon, megvető hanggal fordul el téli inségtáplálékától: Krkk

l Ha a fekete varjú átrepül a ház fölött fonalszapulás idején /januárban/, fekete marad a fonál. Ezért az olyan gazdasszony, aki még hisz a régi hagyományokban, mikor fonalat szapul, kiállítja gyermekét egy hosszú rúddal, hogy a háztól a varjakat elzavarja. A szürke varjút télen megtűrik az udvaron a vetési varjúval és csókával együtt,de már tavasszal kitelik a becsülete,mert a téli vendégeskedésért hálátlaasággal fizet: Eihordja a gazdasszony csibéit,kis libáit. Ezért aztán nem is kímélik, ahol lehet, irtják, s a megölt varjút karóra faágra kötik, hogy a többit elriassza. A csókát ismerik, de nem játszik nagyobb szerepet a nép életében vagy képzeletvilágában. Holló ezen a vidéken nincs, csak hírből ismerik. Lónyai néphit szerint jó nagypénteken megúsztatni a lovat