Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Balla Gedeon: A dombrádi füzes

léskor bele lett a pelyva, a törek rakva. Tavasszal pedig, a répaprizma felbontásakor a még meglevő répa is oda került. Kodályt a húszas, de még a harmincas években is sokat lehetett kinn a határban látni. Kern juh-hodályqk voltak ezek. Dombrádon jelentős juhászkodáeról nem nagyon tudunk. S akinek volt is, az sem hodálynak nevezte a juhok szállását, hanem akolnak. A hodály kis veeszősövény falu, szalmával fedett alkotmány volt. Akinek volt 5-6, vagy ennél is nagyobb területű földje, messze a falutól, annak oda gyakran ki kellett menni. Hogy az őszi, de meg a nyári munkák idején is, ne kelljen minden este haza menni, vagy hogy legyen menedék eső, vihar elől, azért építették ezeket a kis hodályokat. A hodálynál azután szerették ugy kiképezni a söványfalat, hogy a bejárati nyilashoz nyers fűzfából való ágost ástak. Ez kizöldelt. Meg is hagyták a hajtásait. És olyan hangulatosak, hívogatók voltak ezek a barnára korhadt szalmatetejü kis kunyhók. A szalmás tetőben millió veréb fészkelt. 15-20 ilyen hodályra is emlékszem még gyermekkoromból. S nem is láttam sehol más faluban ezekhez hasonlót. A sövény nálunk . nem az az élősövény volt, amit valóban annak kell nevezni. Azt garádnak mondták. De sövénynek mondták azokat a vesszőkerítéseket, amit földbevert karókra fontak vékony fűz ágakból. Nagyon takarosan tudták megfonni. Annak nem voltak össze-vissza kiálló, felborzolt kis ágai. Az idősebb férfiak régen minden családban a mesterei voltak ezeknek a vessző fonó munkáknak. Ők már nemigen jártak a mezőre kaszálni, szántani. Derekuk mér- nem nagyon birta a hajlongást, hajledozást. Ezt át vette tőlük fiuk, unokáik. Ők meg az udvaron tettek vettek. És bizony, nagyon hasznos munkát végeztek el egész nap, mentesítve ezzel sok kiadástól a családot. Vesszőből a gazdálkodáshoz 75.