Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Balla Gedeon: A dombrádi füzes

tet érdemes lett volna megőrizni, mint természettudományi szempontbői értékes emléket. Igazi ritkaságszámba menő példányok voltak ezek az elöregedett fák. A fa tövénél, a földön állva 3 ember tudta csak kitárt karokkal a törzset átérni. A sok egybenőtt göcsörtös dudortól ugy néztek ki, mint valami gigantikus szőlőfart. A nagy fáradsággal kiásott fákat 3-4 méteres szakaszokra vágták el, s nem kellett félteni, hogy elviszik, ellopják a fát. Pedig évekig ott maradtak azután, mert az elszállításuk is legalább olyan problematikus volt, mint kitermelésük. Hiszen ezeket nem lehetett tövüknél vágni, mint más fát, hanem ki kellett őket ásni. S akkora gödrök maradtak a helyükön, mint egy nagyobb bombatölcsér, A füzesnek a faluhoz közelebb eső részeiben általában puha fajták voltak zömében. Keményfát inkább a messzebb fekvő részeken lehetett találni. A puha és kemény fajták között átmenetet képezett az é

g

er e a juhar

. Ez a két fafajta ugyancsak elé~ szép számban található. Különösen régebben. A keményí k közül leggyakoribb a szil és a kőris,Tölgy már sokkal kevesebb. Gyertyán, akác és gyűrüfa. Bár ez utóbbi inkább cserje, de azért néha vastagabbra is megnő, mint a cserjék. Hiányzik a füzesből teljesen a bükk, és a vadgy ürölcsfak. A hegyi, sőt sikvidéki erdőségekben olyan gyakori vadkörte, vadalma és vadcseresznye. Még a gyümölcsöt termő bokrok, a kökény, som, stb. sem található az egész hosszú erdős, kertes területen. Tavasszal aztán nőni kezdett a fízes aljnövényzete is. Leginkább szeder képezte ezt az aljnövényzetet. Májusra már akkorára nőtt, hogy alig lehetett járni, az érdesszáru dzsungelben. Hamar vége van a fizesben a tavasznak. A nedves talajon olyan erőteljesen növekszik a. egyébként is gyorsan fejlődő lombozat, hogy májusra egészen nyárias lesz a kép.A tavaszi áradások nagy faágakat,