Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Balla Gedeon: A dombrádi füzes

dékosan nem harmadik fajtának. Bár végeredményben külön fajta mégis. A füzek között a vereeficfa volt az értékesebb. Annak a fája szívósabb, értékesebb. A vesszeje is hajlékonyabb, és szíjjas. Szerszám félék készítésére általában ezt használták. Otthon kapanyelet csak'veresficfából készítettek. Csak ujabban a mezőgazdasági boltok készletében látok másfajta kapanyelet is. A fÜz másik fajtája a fehérfÜz. Ez jóval parázsabb a veresnél, és a színe is más. Még a kérge lábon is könnyen megkülönböztethető. Akkor látszik csak igazán a különbség, amikor vágás után jól létható a kéreg alatti bele. A vesszőjének pedig feltűnően elütő a héja. A veresfícfa héja egészen barnás vörös. A nyárfának még több fajtája honos és ismeretes. Az ezüstös levelű rezgőnyárfa, a fekete nyár, újabban nagyon sok a kanadai nyár. Meg kell még említenem a macska"körmös" nyárt is, ^nnek törzse elüt a másfajta nyárfáktól. Ugyanis törzsén görcsös felületű dudorok voltak. Kehe akkorák, mint egy-egy jó nagy házikenyér. Ez a fa mindig is értékes butorfa volt. Felfűrészelt deszkáiban valóban a tűhegyes macskakörmökre emlékeztető görcsök voltak, melyek a fűrészelés, de főleg a fényezés után csillogni látszottak az anyagban. A dombrádi füzesben különösen sok ilyen macskakörmös nyár.volt valamikor. Pallószegben, ás a volt Bodor féle legelő szálén. Hatalmasra nőttek ezek a fák. Talán az egász füzeeben a legnagyobbra. Messziről fel lehetett ismerni őket. Magasan váltak ki az erdő átlag magasságából és 5-6 kilométerre is ellátszottak. A felszabadulás után kezdték kitermelni ezeket a hatalmas faóriásokat. Körülbelül 25-30 darabot. Egy-egy fának a kitermelése egy hétig is eltartott. Legalább egynek a törzséből egy metsze62.