Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Orosz Károly: Népi gazdálkodás és táplálkozás, szavak, szólások Dombrádon

volt és veszedelmes lápkutak voltak rajta, amit náddal vettek körül, nehogy a jószág bele essék, persze így is történt kár. Amikor a nagy lápokhoz az állatokat úszókon, lábé kon

, tutajokon odavitték 20-30 ember a láp szélére állott és az állat szarvát megfogva húzták fel a lápra. Sokszor a láp széle a nagy teher alatt úgy lenyomódott, hogy segítség nélkül is fel tudott rá mászni a jószág. Ezt ugy mondták az öregek, hogy belábaztották. A lápokon rakottyából készült kunyhók voltak a szúnyog ellen, amibe a pásztor és a láp szénáját kaszálgató jobbágy lakott. A mocsaras területen a jószág úgy hozta magával a szúnyogot, ho~y alig lehetett tőle az állatott látni. A szúnyogok ellen trágyával füstöltek, mert ennek a füstje leszállott. Ilyen módszerrel még lankó Istvén is védekezett amikor gulyás volt. A jószágok késő őszig maradtak a lápokon. A fagy beálltával hazahoztak okét. A rideg, bozontos szcrü magyar fajta még a telet is kinn töltötte sokszor a lápon. A lápokon élő jószágnak legnagyobb ellensége a ferkas volt, ami bizony sokszor tett a legelésző csordáb

0

n kár t. Lovat csak a nemesek és a földesurak tartottak régen. Füredőhomokán Kémes Krucsai László földbirtokosnak nagy ménese volt. Lovat azonban a múlt század elejéig a község lakói nem nagyon tartottak, mert a rendkívüli rossz útviszonyok -miatt hamar elhullottak, illetve kidőltek a hámból. A századforduló körül Orosz Miklós földbirtokos lótenyészetének arabs telivérei, lipicai ménéi tűntek ki. 1910 körül a mai gödrök és a Kastélykert között a tölté45.