Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Orosz Károly: Népi gazdálkodás és táplálkozás, szavak, szólások Dombrádon

raktak le. Az ezekkel kifogott csikót a magaslatokon ásott kötésig érő csikvermekbe öntötték. Ezt azután később az ungvári, munkácsi, tiszaujlaki piacokon bordóval együtt eladták, vagy valamilyen használati eszközre cseréltek. Csikvermesdombon, Barackos-homokán, Akollahomokán, Lapuvashomokán és Tariné-szigeten volt a legtöbb csikverem. A nadályozást minden időben folytatták. A mélyedésekben, morotvákban, fenekekben levő vizben olyan sok nadály volt, hogy az odatévedt jósságot sokszor meg is ölték. Akik kereskedtek vele, azok a vízbe állva, saját lábuk szárába ragadt nadályokat /piócákat/ üvegbe rakták és a falvakban levő vérnyomásos betegeknek vitték eladni. Az idősebbek szerint vigyázni kellett, nehogy "lúnadályt" vegyen az ember, mert ez meg is öli a beteget. Ilyen nadály árusítás még nem olyan régen is volt, mert 'n is emlékszem hasonló esetre. k-enderáztatáskor a vízben lévő sok nadály miatt magákkal sót, vittek az emberek, hogy a lábszárukba ragadt piócákat könnyebben el tudják távolítani. A dombrádi határ mocsaraiban nagy számban élő teknősbéka páncélját a régi öregek különféle babonás célokra, dísztárgyak készítésére használták. A vizekben levő sikló bőréből pedig borotvaél-lehuzé szíjat csináltak. A dombrádi határban levő rétságen, legelőkön a jószágtartás volt a fő jövedelmi forrás. Hág az 1772-es vizsgálat is azt mondja Dombrádról: "A helységnek legelője vagyon és annak kaszállója marhának, ökörnek jó szénát terem," 43.