Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Orosz Károly: Népi gazdálkodás és táplálkozás, szavak, szólások Dombrádon

tisztásán a halak nyálasai mentén 4-5 lépésre egymástól egy-egy léket vágtak. A lék jó nagy, sokszor 8-10 lépés széles volt.A gyalom csak spárgából volt kötve. Két szárnya volt, mely szélesebbre, keskenyebbre volt állítható illetve szabályozható. A seggi-re vassályt tettek, a tetejére gyékényt, így nem esett össze, az alja pedig lement a vízbe. A lék mellett nádból, sásból.készült csutakot meggyújtották, mire a fény hatására a halak a lék szájánál gyűltek össze. Ilyenkor a gyalomot megemelték és a sok hal benne maradt,ügyesen kellett a gy

a

lommal bánni, mert ha az egyik szárnyát lazábban kezelték a másiknál, akkor a hal kivergődött belőle. /Kiss Lajos adatai alapj án/. "A nyavalya se járta akkor úgy az embert mint ma. Fogtuk a sok halat, csíkot, a fehércselédek meg főzték, sütötték és káposztával, ciberével etették a családdal. A tepsibe nádat raktak, arra halat ás úgy sütötték. Olyan piros volt, mint a rózsa" - mondják Gáncsos Sándor 86 éves és Pázmán Balázs 75 éves dombrádi lakosok. Emlékeik ezerint először tapogatóval megnézték van-e a rétségben összegyűlt vízben hal. Ha volt, akkor a vizet a jószággal vagy összegyűjtött nagyobb gyerekekkel meghajtották. A felzavart vízből a halak kidugták fejüket és kolompéros kaskával alámerítettek, vagy csak bunkózták és dobálták ki a partra. Sokszor még az ereket is kosarazták. Ezt az utóbbit még e sorok írója is több esetben csinálta a Tisza áradása után kinn maradt vizekben. Külön említésre méltó Dombrád népének régi életmódjával kapcsolatban a csikaszát. Az idősebbek és a hagyomány szerint a XIX. század közepe előtt a tóhalászat helyet a csikaszát volt kedvelt, amit a lápokon nagymértékben csináltak. A lápkutakban rakottyából font csikkasokat 42.