Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Orosz Károly: Népi gazdálkodás és táplálkozás, szavak, szólások Dombrádon

szor "kipállott". Kern csoda, ha régen Bombrádon emlékezetes eseményszámba ment a szekéren való utazás. Idősebb emberek emlékezete szerint illetve szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak alapján halászáékor a kisebb ereket lészával elrekesztették és a kapuhoz varsát tettek, ami aztán megfogta a halat. Gyakori látvány volt a láposmocsaras területek közt levő szigeteken a kerek, nádból készült halászkunyhó, ahol menedéket talált az eltévedt vagy bujdosó ember is. A reggeli és az esti ór_kban indultak a halászok zsákmányszerző útjukra. Sok magános ember ugy halt meg a halászkunyhóban, hogy csak jóval később találtak rá.Régen a Tiszán elég nehéz volt halászni, de a lakosság erre nem is volt nagyon rászorulva. A dombrádi vizekben a legelterjedtebb halak a következők voltak: csuka, potyka, dévér, kárász, süllő, "sigér", csík és tat, amit cigánypontynak is mondtak. Harcsát és kecsegét csak a tisz

a

i árvíz idején fogtak a kinn maradt vizekből. Elek Salamon székelyi földesúr 2 db 60 öles hálóját bérbe adta a dombrádi gazdáknak, aminek a kezeléséhez 24 emberre volt szükség.A fogott hal 1/3-a a halászoké volt, második harmada a szerszám tulajdonosáé, ée harmadik harmada a tó tulajdonosát illette meg. Télen gyalommal halásztak, aminek a használatához 12 ember kellett. A gyalommal való halászatot Kéken, Lemecserben, Székelyben tanulták a dombrádi halászok. Kyáron véterrel és varsával fogták a halat a tavakben, erekben és -partmenti nádas helyeken. 1842-43 telének karácsony estéjén a korabeli nagykiterjedésű Borgászka tóból gyalommal 24 szánka halat fogtak ki. Azóta se volt hasonló fogás. A gyalommal való halászás úgy történt, hogy a viz-