Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

Döghéből Várda felé vissza indulva, szemben a hó zivatarral, kegyetlen hidegben, a lovak lassúdnak, végre megállnak. Hé ! Temetésre megyünk vagy mi? Semmi válasz. Miska kocsisnak lábát lehetett volna amputálni a nélkül, hogy szemével csak egyet is hunyori

tott volna. Angyalossy pálczájával igyekezett öntudatra ébreszteni, a mi azonban minden igyekezetnek daczára sem sikerült. Végre is a kocsis önkénytelenül leszállott. A főszolgabiró, megunván régen viselt hivatalát, felült Khón fiakkeresnek bakjára, és a ragadós, nem merem mondani, hogy a földhöz ragadós lovak felett ugy forgatta az ostort, akár a tollat a hivatalban. Na még ilyen uri kocsisom is ritkán volt, de ő sem próbált még ilyet! Mikor Várdába értünk, hóemberhez hasonlított. Megdermedett ujjai alig voltak képesek a nagysokára előkeritett másik fiakkeres kocsisnak a gyeplőt átengedni. Gondolhatta, hogy mégis csak jobb főszolgabirónak, mint részeg kocsisnak józan helyettese lenni. No de a menyországba sem lehet Mac Adam, hanem csak Cyclops uton jutni. A vármegye közigazgatási bizottsága is a túlvilágra készülvén, Mac Ádám utján indul. Hogy azonban a bronzkardok ebbe a hideg szószba bele ne fulladjanak, halásszuk ki őket belőle. A bronzkardoknak két fő változata van. Az egyiknek markolata lapos, mind két oldalán hoszszában vályú alakulag kimélyitve, a melynek két lapja csonttal, vagy fával volt boritva, a másik fajtánál pengével egy darabból lett öntve. Ennek a másik fajtának pengéje és markolata két külön öntvény volt egymással akla-szeggel össze erősitve. Ennek a válfajnak három fő változata van, amely a markolatnak a pengével ellentétes végén észlelhető. Az egyik fajtánál a markolat végén két oldalán egy-