Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei.(Jósa András Múzeum Kiadványai 2. Budapest, 1958)

idők végtelen óceánját, aránylag rövid idő óta áll rendelkezésünkre. Mindössze 4-5 ezredre tehető azon kor, amelynek történeteiről irott emlékek vagy legalább mondák, legendák maradtak fenn; mig a praehistoricus időkről csak halvány fogalommal birunk s igen tág tere van a tudományos szigorú következtetések mellett a phantásiának is. Azonban kora ntse higyjék tisztelt hallgatóim, hogy ezen időkre, az akkor élt emberekre, ezek életmódjára, táplálkozására, ruházatára nézve teljesen tájékozatlanok volnánk, s hogy semmi bizonyitó adattal nem rendelkeznénk, melyek a praehistoricus idők ősembereinek előbb emiitett életmódját, ruházatát el ne árulnák. Többet mondok, vannak kiásott régi tárgyaink, melyek ősapáink műveltségére is engednek következtetést vonni; a talált gazdasági eszközök, fegyverzetek, ékszerfélók mindmegannyi élő tanujelei annak, hogy már ezen őskorazakban élő emberekben is meg volt a azigoru következetességgel számitó éaz a veszélyek czélszerü elkerülésére, eszközeik voltak a táplálék megkeresésére ós elkészítésére, habár természetesen még ekkor nagyon primitivek, sőt csecsebecséik voltak önmaguk feldiszitésóre, szépítésére. Az őslakók műveltségére rendkívül fontosak e leletek s épen azért megérdemlik a tudományos vizsgálódást. Culturális szempontból vizagálva ezen tárgyakat, a fokozatos fejlődés, csínosodás kétségkívül észrevehető rajtuk; habár vannak X. századból való csuporhoz hasonló tárgyaim, melyek r.agyon is mögötte maradnak a II., III. századból való hasonló alakú szintén birtokomban levő thrák eredetű tárgyaknak, amiből önként következik, hogy culturális szempontból az agyagipar terén az ősök a fejlettség magasabb fokán állottak, ízlésük jobban ki volt müveive. Mielőtt azonban ezen ősleletekről bővebben szólanék, azt hiszem nem lesz érdektelen, ha a nyírről Szabolcsmegye ezen kiválóságáról, a mely bátran felköltheti bennünk a local büszkeséget, mert másutt pl. Kugyajon Hadház