Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei.(Jósa András Múzeum Kiadványai 2. Budapest, 1958)

Csaknem általánosan elfogadott nézet az

t hogy a népvándorlások a nagy folyók mentét követték. Szen állitás nálunk aligha válik be, mert hiszen irott történelem igazolja, hogy a mi magyar őseink is a vereczkei szoroson hatoltak be. Hogy ez már előbbi esetekben is igy történt, muzeumunk kétségtelen okmányokkal bizonyltja. Hallstadtban a 30-as években mintegy 2000 sir képezte alapos átkutatás tárgyát, a melyeknek korát a Kriszt. előtti évezred elejére, és a bronz után a vas ösmeretének kezdetére teszik; méltán, mert bronzpengéjü kardot találtak vasmarkolattal, holott a vas keményebb a bronznál, igy tehát csak ritkaság számba ment, és csak diszül használtatott. De találtak itt a hallstadtihoz hasonló,egészen sajátos üvegpaszta sárga, kék ós fehér körökkel diszitett gyöngyöket, dudoros bronz boka és karpereezeket, két gúzzsal ellátott különleges diszitésü bronz bográcsokat, a melyeknek társai Munkácson Lehóczky Tivadarnak rendkívül gazdag őstörtónelmi gyűjteményében, de nálunk is vannak. A gyöngyök nagyobb számmal, a dudoros boka és karperecz négy példányban, a bogrács pedig egy példányban van meg, a milyeneket Böszörményben is találtak, A szatmármegyei, de a Nyírhez tartozó KántorJánosiban talált bográcsunk, számos -a bronzkorszak fénykorára valló- tárgyakat tartalmazott, melyeknek nagyrészét muzeumunk őrzi. Ezek közt nyoma sincsen a vas ösmeretének, tehát nem nyugatról Hallstadtból, hanem keletről származott. Sereg, Szabolcs jelöli meg az utat Kaukázustól Hallstadtig, a hol ezen kultúra tovább fejlett. Tőlünk délre, vagy északra ezen nyomok elmosódnak. Svájczban iarin falu közelében a neuchateli tó északi végén van egy sekély vizű tórészlet, a milyen helyeket nálunk a Tiszaháton lángénak - ottan pedig La Tene-nek